A tervezettnél nagyobb létszámleépítésre készül a Thyssenkrupp német acél- és gépipari konszern új vezetője, mert megítélése szerint erre is szükség van a súlyos nehézségekkel küzdő vállalat talpra állításához. Ez derült ki egy belső feljegyzésből, amelyet a Reuters ismertetett.
Egy sor esemény láncolata által válságba taszított Thyssenkrupp – amelynek kálváriája tavaly azzal kezdődött, hogy az Elliott amerikai befektetési alap párszázalékos részesedést szerzett benne – igyekszik javítani működési tevékenységét és egyszerűsíteni túlságosan bonyolult szervezetét. Ezért egyebek között azt tervezik, hogy eladják vagy tőzsdére viszik a felvonógyártást, a vállalat egyik legnyereségesebb üzletágát, valamint eladják az autóalkatrész-gyártási és üzemtervezési üzletágak többségi tulajdoni hányadát. Martina Merz, aki az elnöki székből ült át a vezérigazgatóiba, az alkalmazottaknak küldött belső feljegyzésben úgy fogalmazott, hogy mindez nem lesz lehetséges jelentős létszámleépítés nélkül.
Az előző vezérigazgató, Guido Kerkhoff augusztusban jelezte, hogy romló eredményének tükrében tevékenysége átszervezésére és elbocsátásokra készül a Thyssenkrupp. Akkor azt közölte, hogy a 162 ezerből mintegy hatezer munkahely szűnhet meg a konszernnél. Szakértők szerint azonban egy ilyen méretű leépítés nem elégséges a csoport költségstruktúrájának javítására.
Martina Merz közölte, hogy a konszern új szervezeti felépítéséről szóló általános információkat november végén ismerteti, és a munkavállalók számára 2020 elején válik világossá minden. Azt ígérte, hogy a konszern átalakítását “tisztességes és átlátható módon” hajtják végre.
A Thyssenkrupp pénzügyi éve júniussal zárt első kilenc hónapjában 31,153 milliárd euró bevételre tett szert, egy százalékkal többre az egy évvel korábbinál. Az adó- és kamatfizetés előtti eredménye (EBIT) viszont 64 százalékkal 396 millió euróra, az EBIT-marzs pedig 2,3 százalékponttal 1,3 százalékra zsugorodott. Az év első kilenc hónapját a konszern 170 millió euró veszteséggel zárta a tavalyi azonos periódusban elért 229 millió euró nettó nyereség után.
A Thyssenkrupp a szeptemberrel zárult pénzügyi évben 800 millió euró adó- és kamatfizetés előtti eredményt vár az eredetileg tervezett 1,1-1,2 milliárd helyett. A negyedik negyedévi, illetve teljes éves beszámolót november 21-én hozzák nyilvánosságra.