A kínai hatóságok úgy döntöttek, hogy 2022 december végéig meghosszabbítják az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) vásárlásakor az adómentességet, amit 2018 elején vezettek be és az intézkedés eredetileg 2020 december végén járt volna le.
A kínai pénzügyminisztérium, az adóhivatal, valamint az ipari és információtechnológiai minisztérium által közösen jegyzett határozat célja az ágazat fejlődéséhez való hozzájárulás, illetve az ilyen jellegű autók értékesítésének a növelése.
A kínai személyautó-gyártók szövetségének (CPCA) adatai szerint márciusban csaknem 400 százalékkal nőtt a NEV-autók eladása februárhoz képest, amikor 70 százalékos visszaesést regisztráltak januárral összevetve.
Kínában tavaly már a második egymást követő évben csökkentek az autóeladások, 21,4 millió autót értékesítettek, 9,6 százalékkal kevesebbet a 2018. évinél, részben a gazdasági növekedés lassulása miatt. Ezen belül a NEV-autók eladása szerényebben, mintegy négy százalékkal, 1,2 millióra csökkent 2019-ben.