Új csarnokot épített a kecskeméti beszállító

Motherson
Mintegy 16 millió eurós beruházással fejlesztette győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, kecskeméti gyáregységét pedig új csarnokkal bővítette az indiai tulajdonú autóipari beszállító, a Motherson cégcsoport.

A cégcsoporthoz tartozó Samvardhana Motherson Peguform (SMP) kecskeméti gyáregységének területén felépült új csarnok átadásán elhangzott: a cégcsoport hat beruházást valósított meg az elmúlt tizenkét évben Magyarországon, amelyből öt termelő egység, az egyik legfontosabb pedig a most átadott kecskeméti csarnok.

Vivek Chaand Seghal, a Motherson cégcsoport elnöke felidézte: a kezdeti évek kedvező tapasztalatai alapján döntött úgy a cégvezetés, hogy tovább bővíti magyarországi tevékenységét, és így alakították ki, majd avatták fel 2017-ben a kecskeméti telephelyet, amely az egyik legnagyobb befektetése a vállalatnak.  Kiválóságra törekednek, ezért nagyon magas színvonalú járműipari alkatrészeket gyártanak Kecskeméten – tette hozzá.     A cég tájékoztatása szerint a 16 millió euró összegű magyarországi beruházás legjelentősebb eleme a kecskeméti telephelyet érinti, itt csaknem kilencezer négyzetméterrel bővült a gyártókapacitás, köszönhetően a zöldmezős beruházásban felépített logisztikai csarnoknak.

A magyar kormány 2,1 milliárd forint támogatással járul hozzá a Motherson cégcsoport magyarországi telephelyeinek 5,6 milliárd forint összegű fejlesztéséhez. Az új kecskeméti üzemcsarnok átadásával újabb száz munkahely jön létre a városban.

A sajtóközlemény szerint az 1975-ben alapított Samvardhana Motherson Group (SMG) vállalat mára a világ egyik legdinamikusabban fejlődő autóipari alkatrészgyártója lett. Üzleti portfóliója a termékek széles körét öleli fel: vezetőfülkék, lökhárítóborítások, visszapillantó tükrök, kamerarendszerek, világító rendszerek, külső és belső kárpitozás, kábelrendszerek, légkondicionáló rendszerek és terepjáró vezetőfülkék. A cégcsoport emellett hűtőrendszereket, megmunkált és zsugorított fém alkatrészeket, elasztomer összetevőket, vágószerszámokat, fém bevonatokat és fröccsöntő szerszámokat is gyárt, valamint teljes körű informatikai szolgáltatásokat (IT) és tervező mérnökségi szolgáltatásokat is nyújt különféle ipari szegmensek részére.

A Motherson a világ 21 legnagyobb autóipari beszállítójának egyike, több mint 150 000 embert foglalkoztat 270-nél is több gyárában, 5 kontinens 41 országában. A 2020-21-es üzleti évben a cégcsoport több mint 9,8 milliárd dollár értékesítési árbevételt ért el.

 

1 Comment on Új csarnokot épített a kecskeméti beszállító

Comments are closed.