F-35-ösöket vesznek a románok

Lockheed Martin F-35
A román légierő fejlesztése nem áll meg az F-16-os vadászgépek hadrendbe állításával, Bukarest utolsó (ötödik) generációs F-35-ös harci gépek beszerzését is tervezi – jelentette be Klaus Iohannis román államfő.

A román elnök az aranyosgyéresi légi támaszpont meglátogatása alkalmával, az ott szolgálatot teljesítő katonák előtt mondott beszédében úgy értékelte: az Ukrajna határainál kialakult feszültség is azt igazolja, hogy szükség van a román haderő 2015-ben kezdődött fejlesztésére, Romániának fel kell készülnie az agresszív akciók elhárítására, beleértve a hibrid fenyegetéseket.    Iohannis rámutatott: a román légierőnek kiemelkedő szerepe van az ország védelmében, képes összetett védelmi küldetések végrehajtására az ország légterében, és nagy távolságokat átívelő légiszállítási feladatok megoldására.

Romániában 2019 márciusban állt szolgálatba az első, Portugáliából beszerzett, 16 darab használt F-16-os gépből álló repülőraj, a bukaresti védelmi tárca pedig decemberben jelentette be, hogy további 32 használt F-16-os harci repülőgépet akar vásárolni Norvégiától. Román sajtóértesülések szerint ezek közül húsznak az aranyosgyéresi katonai repülőtér lesz az állomáshelye.    A légtéri járőrözésből egyelőre a román légierő izraeli segítséggel felújított, orosz gyártmányú MiG-21 típusú vadászgépei is kiveszik még a részüket. A korábban 110 vadászgépből álló flottában mára körülbelül 30-40 harcképes gép maradt.

Klaus Iohannis államfő kezdeményezésére Románia 2015-ben döntött arról, hogy a GDP 2 százalékára növeli védelmi kiadásait, a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) pedig 2017-ben hagyta jóvá, hogy Románia a következő évtizedben 9,8 milliárd euró értékben vásároljon fegyvereket és katonai eszközöket.

Románia egyebek mellett Patriot rakétaelhárító ütegeket és Himars rakétatüzérségi sorozatvető fegyvereket vásárol az Egyesült Államoktól, légierejét amerikai gyártmányú – másodkézből vásárolt – F-16-osokkal korszerűsíti, illetve Romániában helyezték szolgálatba a ballisztikus rakéták elfogását célzó amerikai rakétapajzs európai szárazföldi elemeit.

 

3 Comments on F-35-ösöket vesznek a románok

  1. A románok a magyarok LN fegyverkeznek!!!??..
    And vica versa!!!???
    Hát nem kizárható agymenés…..
    csak ennyi barátilag
    J.L.

  2. A magyarok is fegyverkeznek Vica versa a románok is
    csak nem 1más ellen
    Hát ez a teória sem kizárt,habár nem kívánatos…
    Ennyire őrültek nem lehetnek!!!,,,,
    csak ennyi

  3. A 2. VH-idején pedig Németországtól kaptak élvonalbeli haditechnikákat. PL :Messersmith 109 G vadászgépeket és feljavított Tiger E harckocsikat. Ettől függetlenül egy csatában sem tudtak helyt állni a vöröshadsereg ellen. Harc nélkül átengedték az oroszokat az amúgy jól védhető hágókon, havasokon. És most sem fognak harcolni! Ugyanúgy elárulják majd az amerikaiakat ahogy a németeket annak idején.Bármilyen fegyvereik is vannak mert sajnos az árulás a vérükben van.

Comments are closed.