Öt henger az öt henger, 400 lóerő az 400 lóerő

Öthengeres napot tartott a zsűri

Audi TT RS
A 2023-as Év Magyar Autója verseny első közös tesztjét október első hétfőjén tartotta a zsűri. Összesen tíz autót, több ezer lóerőt mozgattak meg.

k7

Folytatta a hagyományt az Év Magyar Autója verseny öttagú zsűrije és az Audi Hungaria meghívására ismét ellátogatott a győri autó-, karosszéria-, szerszám- és motorgyárba. Ezúttal a jövőre 25 éves Audi TT és annak legerősebb, Audi TT RS változata volt a látogatás fókuszában. A modellt az Audi Hungaria és a Porsche Hungaria Audi márkája közösen jelölték az Év Magyar Autója 2023 díjra. A címért az Audi idén is a Suzukival mérkőzik meg, a harmadik hazai autógyártó, a kecskeméti Mercedes-Benz sorozatban harmadszor sem jelölt autót. Sebaj, hamarosan újabb márkákkal bővül a hazai kínálat néhány év múlva a mostani három gyártó mellett a BMW és a Cupra is jelölhet Magyarországon gyártott autókat erre a díjra.

k1

A közös teszt elején az immár csakis hibrid változatban elérhető, a kerekeket mindig villannyal hajtó Honda Civicet próbálta ki a zsűri, majd a budaörsi indulásra öt autóval sorakoztak fel az újságírók: Csordás Gábor a Volkswagen Taigót hozta, Miklós-Illés Kálmán a Hondát Toyota Aygo X-re váltotta, Katona Mátyás a teljesen hibrid, esztergomi és fődíjra jelölt Suzuki S-Crosst kaparintotta meg, Gulyás Péter stílusosan egy Audi TT RS Roadsterrel érkezett, e sorok írója pedig az év egyik meglepetés autóját, az MG ZS EV villanyautót vitte magával. A töltéssel nem volt gond, a ZS még klímával is teljesíti a rápingált 440 kilométeres távot, így nem csodálkoztam, hogy az egész napos túra végén még több mint 40 százalék töltöttség maradt az bruttó 68,3 kWh kapacitású akkumulátorában.

k13

A Volkswagen Taigo ízléses R Line felszereltségbe burkolta az 1,5 literes turbós benzinmotor szerény, de magabiztos képességeit, a 72 lóerős Toyota Aygo X pedig igyekezett nem lemaradni a lóerőkben erősebb mezőnytől. A hibrid S-Cross vezetése kellemesebb élményekkel ajándékozott meg, mint a hasonló hajtáslánccal szerelt hibrid Vitara, az Audi TT RS-ről pedig nem lehet elfogulatlanul beszélni. Az öt henger az öt henger. A 400 lóerő az pedig 400 lóerő.

k6

A G70-es épület aulájában Les Zoltán a járműgyár vezetője, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának tagja a TT három generációjának társaságában prezentációval fogadott minket, amelyből kiderült, hogy a tavalyi rekordévhez hasonlóan idén is rengeteg, közel 170 ezer Audi készül majd Győrben. Legtöbbjük Q3 és Q3 Sportback, de azért a nap főszereplője, az Audi TT és az Audi TT RS sportverzió is előfordul minden műszakban a gyártósoron. A gyár kapacitása amúgy évi 205 ezer autóra nőtt, minden bizonnyal a nálunk gyártott Cupra modell révén csúcsra lesz járatva a gyár. A csiphiány továbbra is akut problémát jelent, a gyár területén legalább 3500 autó csak arra vár, hogy valamilyen elektronikus alkatrészt beépítsenek. Les Zoltán szerint most még jó a helyzet, ugyanis volt, amikor 7000 autónak kellett helyet szorítani.

k26

A vezetői tájékoztató után az öthengeres motorok szentélyét látogatta a meg a zsűri Horváth Szabolcs és Varjas Attila részlegvezetők segítségével, a TT RS izmos erőforrása a Lamborghini Huracán és az Audi R8 V10-es motorjával készül közös soron – kizárólag emberi munkával. Ebben a részlegben magasan képzett dolgozók szerelnek össze átlagban heti hatszáz motort, amelynek 15 százaléka V10-es, a többi öthengeres.

k19 k20 k28 k18 k21 k17 k16 k15

A nap fénypontja ezután következett: öt 400 lovas Audival töltöttünk el egy boldog órácskát. A mi TT RS Roadsterünk mellé még felsorakozott két kupé és egy kabrió, valamint egy előszériás, kerámiafékes RS Q3 Sportback is a barátunk lett. Így mind az öt zsűritag egyszerre élvezhette az öthengeres sportmotor áldását, meg is hajtottuk rendesen a kocsikat.

k23

Ottjártunkkor megtudtuk, hogy az Audi száz példányban készülő limitált kiadású Audi TT RS Coupé iconic modellel ünnepli az Audi TT Coupé 25 éves jubileumát Európában. Az Audi TT RS Coupé iconic edition limitált széria az RS modellek egyedi Nardo szürke színében készül, amely a legendás olasz Pista di Nardo versenypályáról kapta a nevét, ahol az RS modellek rótták első tesztköreiket. Az autó elegáns megjelenését tovább fokozzák a fekete fényes és matt külső elemek. A limitált szériás TT RS modelleket a szintén az Audi Hungariánál gyártott legendás öthengeres motor kelti életre. Az autó 294 kW (400 LE) teljesítményével és 480 newtonméter maximális forgatónyomatékával mindössze 3,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre.

Audi TT RS

Az Audi Hungariánál 1998-ban, a TT Coupé sorozatgyártásával vette kezdetét a járműgyártás, azóta már több mint 1,5 millió autó készült Győrben, köztük több mint 650 ezer Audi TT. Az ikonikus TT modellek továbbra is kizárólag Győrben készülnek Coupé és Roadster változatban. Mellettük az Audi Q3 és Q3 Sportback modellek gördülnek le a győri gyártósorról.

B. Cs. 

k24 k14 k11 k10 k9 k8