Egymilliárd forintból fejleszt a kecskeméti gépgyártó

Abraziv
Közel egymilliárd forintos fejlesztéssel két új csarnokot épít, bővíti gyártóberendezései számát és napelemparkot is telepít a kecskeméti székhelyű Abraziv Kft. – közölték a cég ügyvezetői.

Turák József, a gépgyártással foglalkozó Abraziv Kft. ügyvezetője elmondta: a fejlődés és a kapacitásnövelés indokolta az új beruházást.    Mondik Zsolt, a cég másik ügyvezetője kiemelte: a jelenlegi beruházás részeként két, egyenként ezer négyzetméteres gyártócsarnok épül a vállalkozás kecskeméti telephelyén. A fejlesztés a gyártási folyamatok felosztását és optimalizálását teszi lehetővé, amelyben hangsúlyos szerepet kap a digitalizáció és az automatizáció.    Az egyik csarnok a hatékony, tiszta üzemű végszereldei összeszerelésre nyújt lehetőséget. A másik egység a dinamikusan fejlődő szerviz üzletágat szolgálja majd. Jelenleg ugyanis a szerviz az üzemtéren belül található. A beruházással így, a komplex vevőkiszolgálást is fejlesztik. A Kecskemét Déli Iparterületen épülő két csarnok várhatóan nyárra készül el.    Továbbá bővül a géppark, a gyártóberendezések száma is, valamint egy napelempark is a fejlesztés része. Utóbbi segítségével a vállalat energiaigényének 25 százalékát megújuló forrásból fedezik, de céljuk ezt 60-80 százalékos arányra növelni – tette hozzá.    A projekt mintegy 300 millió forint, feltételesen vissza nem térítendő támogatást nyert el a Magyar multi program keretében.

Mondik Zsolt szerint a bővítés, fejlesztés segít megőrizni versenyelőnyüket és jelenlegi régiós szerepüket.    A vállalkozás egyik fő területe a takarmányiparra és az ömlesztett anyagkezelő technológiára épülő gépek gyártása, az egyedi berendezések telepítése, a komplett gyártó-, keverőüzemek tervezése és kivitelezése. Ezek hosszabb ideig tartó projektek, az ajánlatadástól az beüzemelésig akár több év is eltelhet. A cég másik fő tevékenysége az ipari mechanikus fémfelület-tisztítás, különféle felülettisztító berendezések fejlesztése és gyártása. Ennek keretében a társaság különféle szemcseszórókat fejleszt és gyárt, főleg fémmegmunkálással foglalkozó partnerei részére, jellemzően egyedi megrendelésre. Ezek többnyire rövidebb távú, 3-5 hónap alatt lezajló kisebb projektek.

Turák József elmondta: a magyar gépgyártó ipar élvonalához tartozó, teljes egészében magyar tulajdonú Abraziv Kft. jövőre ünnepli fennállásának 40 éves évfordulóját.

A cégnek 1991-ben mindössze 6 munkavállalója volt, 2016-ban 84, tavaly pedig már 150. A kilencvenes évek elején az árbevétel 12 millió forint volt, 2017-ben közel ötmilliárd forint, tavaly pedig már átlépte a 12 milliárdot – ismertette a cégvezető.

Az Abraziv Kft. takarmányipari berendezéseit a belföldi értékesítés mellett több országba is exportálja, jellemzően a kelet-közép-európai régióba. Kiterjedt kapcsolati hálózattal rendelkezik Románia, Szerbia, Lengyelország, Bulgária, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Ukrajna, Hollandia és Ausztria takarmánygyártó piacain. Szemcseszóró gépeket és anyagokat exportál egyebek mellett Romániába, Lengyelországba, Szerbiába, Szlovéniába, Bulgáriába és Szlovákiába is. Románia kiemelt terület, mivel ott önálló vállalkozást létesített az Abraziv Kft. mindkét iparágában.