Alig nőtt a lízingpiac

alapjövedelem
A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 429,11 milliárd forintot tett ki az első fél évben, ami 2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, a szerződések száma ugyanakkor 7 százalékkal csökkent – tájékoztatott a Magyar Lízingszövetség.

A szervezet közleményében hozzátette: a tavalyi egyszeri, 50 milliárd forintos ingatlanlízing-tranzakcióval korrigálva az eredményeket a finanszírozott összeg bővülése 15,7 százalékos.    A lízingszövetség legfrissebb, második negyedéves jelentése szerint a hazai ügyfélkört már szinte kizárólag a vállalati szektor dominálja. A kis- és középvállalkozások (kkv) aránya 75 százalék, a nagyvállalatoké 18 százalék, a lakossági ügyfelek részesedésének csökkenése pedig folytatódott, így ez a szegmens már csak 5,4 százalékot képvisel a hazai piacon.

A lízingfinanszírozások 38 százalékát a retail (flottafinanszírozáson kívüli) autók, 11 százalékát a flotta-járművek képviselték, a fennmaradó 51 százalékon pedig a termelőeszközök és az ingatlanok osztoztak.    A forgalomba helyezett új személyautók száma kissé csökkent az első hat hónapban, a finanszírozott összeg ugyanakkor 20,7 százalékos emelkedéssel 120,7 milliárd forintot tett ki. A lízing részesedése az új személygépkocsik esetében folyamatosan emelkedett, az utolsó két hónapban már 27 százalék feletti szinten állt, szemben a 2022 utolsó negyedévében mért 18 százalékos eredménnyel – jelezték a közleményben.

Az új kishaszonjárművekből 14 százalékkal több került forgalomba, ami a lízingkihelyezéseket is látványosan, 44 százalékkal növelte, és összegben elérte a 41,2 milliárd forintot. A kishaszonjárművek esetében a lízing elterjedtsége kissé hullámzó volt az elmúlt időszakban, de átlagban 34 százalék felett teljesített.

A mezőgazdasági eszközök kihelyezése 17,7 százalékkal emelkedett, értékben elérte a 68,73 milliárd forintot; ebben a szegmensben 10 százalék körüli a lízing részesedése. Az építőipari gépek esetében a finanszírozott összeg 21 százalékkal lett kevesebb, 10,92 milliárd forint volt az első félévben.

A tavalyi kiemelkedő egyedi ügylet után az ingatlanszegmens idén visszatért a korábbi kerékvágásba, 1,2 milliárd forint értékű finanszírozással összesen 51 lízingszerződés született lakóingatlanokra, illetve 1 milliárd forint értékben nem lakóingatlanokra.    A közleményben a szövetség kiemelte a lízingügyletek devizanemének eltolódását, 2023-ban az euróalapú finanszírozások már a piac 42 százalékát teszik ki.

Továbbra is népszerűek a támogatott finanszírozási programok, az idei első félévben az államilag támogatott konstrukciók keretében összesen 81,9 milliárd forint kihelyezése valósult meg, ami 5231 szerződést jelentett. Ennek legnagyobb részét, 62,4 milliárd forintot a Kavosz Széchenyi Lízing programok teljesítették, amelynek során 4423 új szerződés jött létre.

A támogatások másik meghatározó csoportját alkotják az Eximbank különböző termékei, ezek között is kiemelt szerepet töltött be a nemrég indított Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram. Ennek során 18,5 milliárd forint értékű forrást használtak fel, ezt a pályázók 13,4 milliárd forint értékben nagyhaszonjárművek, 2,6 milliárd forint értékben pedig ipari gépek finanszírozására fordították – közölte a Magyar Lízingszövetség.