A szélestörzsű flotta megújításának felgyorsítása érdekében a korábban leadott megrendelést kiegészítve újabb 50 Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM csoport, amelyek az Air France és a KLM flottájába kerülnek. Ezzel fontos lépést tesz a vállalat azért, hogy 2030-ra a 2019-es szinthez képest 30 százalékkal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást – közölte az Air France-KLM.
A közlemény szerint ezzel a francia-holland vállalat fogja a legtöbb A350-est üzemeltetni a világon az évtized végére. A tervek szerint a kisebb, 900-as, valamint a nagyobb, 1000-es variánsból is rendel a csoport, emellett pedig további 40 repülőgép kötelező érvényű vételére ír alá vételi jogot. Az első repülőgépek 2026-ban állhatnak forgalomba, az utolsó 2030-ban. Az új beszerzéssel az idősebb Airbus A330-asokat és Boeing 777-eseket váltják le.
Az Air France korábban már megállapodott az európai repülőgépgyártóval 41 A350-900-as vételéről, ezek közül 22 már megérkezett a francia cég párizsi bázisára. Emellett az Air France-KLM csoport egyike lesz a típus áruszállító változata első üzemeltetőinek, ezekből 8 példányra van érvényes vételi szerződés. 2028-ra a csoport hosszútávú járatokat teljesíteni képes szélestörzsű flottájának 64 százaléka új generációs modellekből áll majd. Ez az arány 2019-ben még 5 százalék volt.
A közlemény szerint az A350-es megrendelése a fenntarthatóbb légiközlekedés irányába tett fontos lépés, mivel ezek a repülőgépek a gyártás során felhasznált kompozit anyagoknak is köszönhetően 25 százalékkal alacsonyabb fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mellett üzemeltethetők a korábbi generációs, hasonló méretű gépekhez képest, emellett 40 százalékkal halkabbak.
A vállalat azt is közölte, hogy a flotta megújítása az Air France-KLM csoport egyik legfontosabb eszköze a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében. Emellett fenntartható forrásból származó kerozin vásárlásával is mérsékelni kívánja környezeti lábnyomát. Korábbi vállalása szerint a 2019-es szinthez képest 2030-ra 30 százalékkal csökkenti a vállalatcsoport a kibocsátását.
Jelenleg az Air France-KLM 533 repülőgéppel rendelkezik és naponta 300 célállomásra közlekedtet járatokat világszerte. A rendelés véglegesítése után a társaságnak 220 repülőgépre lesz megrendelése, köztük 100 darab A320neo családba tartozóra, amelyek közül az első példányok még idén év vége előtt megérkeznek a flottába – áll az Air France-KLM közleményében.
A francia-holland légitársaság adózott eredménye 86 százalékkal nőtt az idei második negyedévben. Az adózott eredménye 604 millió euróra emelkedett a tavalyi második negyedévi 324 millió euróról. Az Air France-KLM üzemi eredménye 90 százalékkal, 733 millió euróra nőtt, míg a bevétele 6,71 milliárd euróról 7,62 milliárd dollárra emelkedett. Részben az üzemanyag árcsökkenésnek tudható be, hogy a működési nyereségráta a tavaly második negyedévi 6,3 százalékról 9,6 százalékra javult. A légitársaság 24,7 millió utast szállított az idei második negyedévben, 8,2 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, az utaskihasználtság 85,1 százalékról 87,7 százalékra emelkedett.