Autós Szakmák Tanulmányi Versenye: Íme, a nyertesek!

ASZTV
Az idei 2023/2024. évi Autós Szakmák Tanulmányi Versenyének döntője a Széchenyi István Egyetem támogatta. Az Autós Nagykoalíció és az Autószerelők Országos Egyesülete közös szervezésű versenyének döntőjébe 7 csapat jutott be, akik 6 állomáson mérhették össze tudásukat. A versenyfeladatokat az AOE mellett az Egyesület Pártoló Tagjai és a verseny támogatói biztosították, így egy igazán nívós szakmai döntőben lehetett részük a diákoknak. A rendkívül szoros versenyből a nyíregyházi csapat, azaz az Ampervadászok csapata került ki győztesként, akiknek ezúton is szeretnénk Gratulálni az elért eredményért. A díjakat a szervezők, és a verseny támogatói, pártolói biztosították.
  1. állomás: Febi

A Febi-s standján a feladat egy kerékcsapágy szakszerű kicserélése volt, mely előtt egy feladatlapot kellett kitölteniük a versenyzőknek a jármű különböző részeinek

  1. állomás: AOE/ANK

A szervezők saját állomással készültek. Korábbi versenyzők felügyelték a standon zajló munkát. Itt a diákoknak munkamegosztással kellett dolgozni. Az egyikük egy első világításon oldott meg feladatokat, míg a másik versenyző egy DQ200-as száraz tengelykapcsoló cserét végzett célszerszámok segítségével. Ezen az állomáson mind elektromos és mechanikus gyakorlati feladatokat kellett elvégezni rövid határidővel.

  1. állomás: HELLA

A Hella állomásán Kovács Attila várta a versenyzőket fényszóró bemutatásával és klímarendszerekkel kapcsolatos kérdésekkel. A versenyzőknek meg kellett nevezni a járműklíma alkatrészeit és el kellett mondani a működésüket. Mivel ma már nincs vagy nagyon ritka klímarendszer nélkül autóértékesítés, ezért ennek a korábban kiegészítő extrának számító rendszert is érdemes megtanulni a diákoknak.

  1. állomás: ENI

Az Eni szépen berendezett standján egy online felület várta a versenyzőket, ahol kenőanyagokkal kapcsolatos és tribológiai, motorszerkezettani kérdésekre kellett megfelelően válaszolni. A tapasztalat alapján a diákokat megizzasztották a kérdések.

  1. állomás: InterCars-  Q-SERVICE

Az Inter Cars munkatársai egy időszakos szerviz előkészítését kérték a versenyzőktől. A normaidők megtalálása, alkatrészek kiválasztása és komplett szerviz ajánlattá alakítása jól sikerült a versenyzőknek. Ez a feladat a komplex gondolkodást és a folyamatok ismeretét kérte számon a diákokon.

  1. állomás: Nissan

A Nissan munkatársa, Sidó Péter különböző alkatrészeket és szerszámokat hozott a versenyre. A diákokkal folytatott szakmai beszélgetés alapján értékelte jártasságukat a modern technológiai területekről, például a hibrid és elektromos hajtásláncokról.

Az állomásokról begyűjtött adatok alapján 16:00-kor került sor az eredményhirdetésre, ahova mind a 7 csapat, felkészítő tanáraik, az állomásvezetők, a zsűri és a támogatók is felsorakoztak. A verseny nagyon szoros eredményt hozott, hiszen állomásonként változott, hogy melyik csapat teljesített a legjobban. A dobogóra a szombathelyi, győri és a nyíregyházi csapat került fel.

Az első helyezett lett a nyíregyházi Ampervadászok csapata 530ponttal. A csapat két tanulója és felkészítő tanárjuk a támogatóktól részesültek ajándékokkal, illetve egy 500 000 forintos pénzjutalmat is kaptak.

A második helyezést a Lukácsos Gyerekek azaz a győri diákjai lettek 529 ponttal. A támogatóktól egységesen megkapták jutalmaikat, illetve kaptak 250 000 forintos pénzjutalmat is.

A harmadik helyezett a szombathelyi Savaria 14T csapata lett 503 ponttal. Az ajándék átnyújtása után 50 000 forintos   pénzjutalommal térhettek haza.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke adta át a díjakat és értékelte a versenyt.

A támogatói:

  • Építési és Közlekedési Minisztérium
  • KTI
  • HUMDA
  • NISSAN
  • INTERCARS
  • MGE
  • HELLA
  • ENI
  • FEBI

ASZTV 2024 Eredmények

1. helyezett      Ampervadászok csapat   530 pont

Tanulók: Andrejkovics Gergő, Szabó Áron András

Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma

2. helyezett      LUKÁCSOS GYEREKEK csapat    529 pont

Tanulók: Bódai Vajk, Albreicht Martin

Győri Műszaki SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

3. helyezett     Savaria 14T csapat   503 pont

Tanulók: Domina Máté, Udvardi Gergő

Vas Megyei SZC Savaria Technikum és Kollégium

4. helyezett      Droidok csapat   425 pont

Tanulók: Szilágyi Zoltán Lajos, Király Balázs

BSZC Jelky András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

5. helyezett      Munkácsy 1. csapat    397 pont

Tanulók: Bogácsi Máté, Balogh Gábor

Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikum

6. helyezett      Brassaisok csapat     375 pont

Tanulók: Nagy Antal, Sipos Dániel

Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum

7. helyezett      Kuplung-ék csapat    357pont

Tanulók: Banai Bonifác, Vas Máté Ádám

TSZC Bálthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Ő.P.

Cikkünk megírását az InterCars támogatta.