A Robert Bosch Automotive Steering Kft. friss beruházásának átadásán elmondták, hogy a világ vezető autóipari beszállító vállalatának új üzemében elektromos kormányműveket fognak gyártani. A körülbelül 46 milliárd forint értékű projektet az állam 10,5 milliárd forintal támogatta, ezzel is elősegítve a munkahelyteremtést a régióban.
Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a 37 ezer négyzetméteres, többfunkciós épület része a maklári gyártóbázison 2021 óta megvalósult beruházássorozatnak, amely az építkezés mellett gyártósorok telepítését és üzemi berendezések beszerzését foglalta magában.
Jelezte: az új csarnokba szervezik a személyautókba és haszongépjárművekbe szánt kormányrendszerek teljes bejövő és kimenő logisztikai folyamatait, az alkatrészek tárolását és kiszerelését, a csomagolóanyagok tárolását és mosását, valamint a logisztikát kiszolgáló további tevékenységeket. Emellett itt kap helyet a kis darabszámú termékek gyártása is.
A cég közleménye szerint a magyarországi Bosch csoport a 2023-as pénzügyi évben 2207 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Korábbi tájékoztatásuk szerint ez közel annyi volt, mint 2022-ben. Az anyacég, a Robert Bosch GmbH tavaly az előző évhez képest 3,8 százalékkal, 91,6 milliárd euróra növelte árbevételét, az 5,3 százalékos árbevétel-arányos üzemi eredmény 1 százalékponttal lett magasabb az előző évesnél. A Bosch világszerte mintegy 429 ezer munkatársat foglalkoztat. A cégcsoport tevékenysége négy üzleti területhez: a mobilitáshoz, az ipari technikához, a fogyasztási cikkekhez, valamint az energia- és épülettechnikához köthető.