Tagcserével indul az Év Magyar Autója zsűri 2021-es évada. Kismartoni András helyére a szintén origós Gulyás Péter érkezik.
Manapság állítólag már nem érdekli annyira az autózás a gyerekeket és a fiatalokat, de az én időmben ez még másképp volt. 1980-ban láttam meg a napvilágot, szüleim az első saját négykerekűjükkel, egy Trabanttal hoztak el a Szent János Kórházból, az első kimondott szavam állítólag az autó volt. Később a hangjuk alapján meg tudtam mondani, hogy milyen kocsi húzott el az utcában az ablakunk alatt, persze akkor még csak a szocialista ipar termékei közül kellett kiválasztani, így nem volt túl sok lehetőség. Általános iskolás koromban a zsebpénzemet 1:24 méretarányú autó makettekre, az autós Lutra album matricáira és a kor autós újságjaira vertem el, a kedvencem az azóta rég megszűnt Autó Extra volt. Tízévesen figyeltem fel az akkoriban induló Autó Magazinra, amikor egy részben kinyílt motorháztetejű, magyar rendszámos BMW 850i ugratott a címlapján. Nem gondoltam volna akkor, hogy 15 évvel később írni fogok abba a lapba…
A jogosítványt 17 évesen szereztem meg (egy felesleges dudálás miatt csak második nekifutásra), de a közeli, néptelen utcákban addigra már némi gyakorlatot szereztem a barátok autóinak vezetésében. Később a családi túrákon már rendszeresen átvettem a volánt édesapámtól, máig emlékszem arra, amikor friss jogsival Írországban jobbkormányos bérautót vezettem, amikor nővérem diplomaosztójára szakadó hóesésben vezettem le Budapestről Pécsre, vagy amikor a német autópályán 180 km/órás sebességgel áthajtottam egy tetőcsomagtartóról leeső kerékpáron (szerencsére senki nem sérült meg, az autónk sem). Már a Budapesti Gazdasági Főiskolára jártam, amikor megláttam az Autó Piacban egy újsághirdetést, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy Balla Márton sajtóügynöksége az országban első (és máig utolsó) alkalommal autósújságíró-tanfolyamot szervez, a kor legjobb szakembereivel.
Nagy nehezen összegyűjtöttem a részvételi díjat, és nem bántam meg. A tanfolyamon ugyanis sokat megtudtunk a szakmáról, és a végén próbacikkeket is írattak velünk, amelyek révén végül munkalehetőséget kaptam Klátyik István sajtóügynökségénél 2003-ban. Két évvel később már főállásban a Motor-Presse kiadónál találtam magam a Hajógyári szigeten, ahol az Autó Piac hetilap és a havonta megjelenő Autó Magazin készült magyar viszonyok között professzionálisnak számító háttérrel. Itt is a szakma legjobbjaitól tanulhattam, de sajnos pár évvel később a kiadó válságba került, és új munkahely után kellett néznem. 2007 tavaszán csatlakoztam az Origóhoz, ahol Féjja Zsolttal, Nógrádi Attilával, Vida Jánossal, Koncz Dáviddal, később Balogh Bencével, Farkas Péterrel és Kismartoni Andrással szerkesztettük az autós és a Forma-1-es rovatot.
Időközben a rovatok létszáma jelentősen megcsappant, és az online médiavállalat vezetésében is sok változás történt, de Andrással – akivel egyébként a tanfolyam óta barátok vagyunk – még mindig ennél a portálnál dolgozunk az autós tartalmakon. Több mint másfél évtizedes szakmai múltam során sok száz autót vezettem a Dacia Logantól a Rolls-Royce Phantomig, de a legjobban talán az a kézi váltós Porsche 911 GT3 RS (997) maradt meg az emlékezetemben, amelyet slick gumikon, Estorilban próbálhattam ki 2011-ben.