A Toyota Yaris ikertestvérét csakis egyféle, hibrid hajtáslánccal kínálja a Mazda. Örüljünk neki, hogy van, igen jó kisautó. Az ára borsos, de aki olcsóbban akar kis Mazdát, még viheti a korábbi modellt is, többféle szívómotorral.
Mivel ezek a hagyományos motorok már nem mind és nem úgy teljesítik a szigorodó környezetvédelmi normákat, ahogy kell, Európában halálra vannak ítélve. A Mazdának tehát szüksége volt egy kis hibrid autóra, hogy csökkentse a flottafogyasztást – és gyorsan át is be is húzta a családba a Toyota Yaris Hybridet.
Hogy néz ki?
Aki azt gondolja, a Yaris és a Mazda 2 hybrid között semmi különbség nincs az eltérő logókon kívül az téved és igaza van egyszerre. A lökhárítót például a Mazda németországi dizájnközpontja jegyzi, és a hűtőmaszk sem ugyanaz. De mindez kevés, hogy az utca embere észerevegye az eltérést. Nem csodálom, hisz másban semmiben nem különböznek. A Mazda 2 hybrid és az XP21 kódjelű Yaris közös alapja a Toyota TNGA-A padlólemez, ugyanúgy a franciaországi Valenciennes-ben gyártják. A nagy különbség a motorban lehet, a Mazda a hibrid hajtásból csak a gyengébbiket kapja meg. Ezt vezettük.
Hossza 3,9 méter, szélessége 1,75 méter, magassága 1,5 méter, tengelytávja 2,6 méter, minden porcikája büszkeségtől duzzad.
Az utastér modern, a beltérben alkalmazott anyagok minősége jó. Műszeregysége a gazdagon felszerelt tesztautóban 12,3 hüvelykes, a négy különböző sítlusú grafikai megjelenítés tartalma testre szabható. A kapcsolók és gombok ergonómiájára nem lehet panasz, a klíma külön konzolon állítható, a 10,5 hüvelyk képátlójú érintőképernyőn a vezetés biztonságához nem szükségszerű funkciókat állíthatjuk. A telefontükrözés vezeték nélkül is megy.
A csomagtartó átlagos, vagy inkább annál kisebb, 286 literes. A hátsó ülések támlái osztottan dönthetők, igaz, nagy lépcsőt képeznek. Az országúti kerékpárom az első kerék levételét követően simán befért.
Hogy megy?
Nem kell sokat pörgetni, meglepően jól gyorsul ezzel a motorral a kis Mazda (álló helyzetből 100 kilométer/órára 9,7 másodperc alatt ugrik, de becsszó, ezt rövidebbnek érezzük benne). Az 1490 köbcentis szívó benzinmotor legnagyobb nyomatékát (120 Nm) már percenként 3600-as fordulaton leadja, a maximális, 92 lóerős teljesítmény kiaknázéáshoz 5500-ig kell feltornázni a fordulatműszer mutatóját. Ekkor éri el a kettős rendszer a csúcsteljesítményt is, ami 116 lóerő. A Yarisból van erősebb, az 130 lovas.
Magas a sűrítési arány (14,0:1 arányú), az Atkinson-ciklusban dolgozó gép olyan takarékos, mint az Atkins diéta, hatásfoka 40,3 százalékos.
Akkumulátorból lítiumionos is van a rendszerben, 117,6 volt a 48 cellából álló egység feszültsége. Gázelvételkor és fékezéskor termelt áramot fogadja és tárolja.
Milyen vezetni?
Rugózása feszes, kormányzása steril, kevésbé fordulékony, mint az új Swift. A motorzaj visszafogott, de a szél- és a menetzaj jelentős, de hosszabb úton is kényelmes, négy magas felnőttel megjártam vele a Szent György-hegyi matinét.
A B fokozat határozottabb visszatáplálást tesz lehetővé, de lassításra nem alkalmas, a féket kell nyomni, ha előttünk torlódik a sor.
A 11 mázsás kocsi keveset fogyasztott, pedig a több mint ezer kilométeres teszt felét autópályán tettem meg, állandóan ment a klíma és telekocsiként is fuvaroztam vele. A fogyasztás végül 4,7 literre alakult 100 kilométerenként.
Országúton is jó vele menni, sőt haladni is lehet, hacsak nem nehezítik meg az életünket a magyar kátyúk. Azokon egyáltalán nem viselkedik szelíd módra a hátsó csatolt lengőkart hordozó Yaris, amíg a kis úthibákat elegánsan kirugózza, addig ezeken a gödrökön nagyot ugrik, a rövid rugóút végén pedig ott a csattanó. A fék erős, határozott.
Mennyibe kerül?
Miközben a korábbi modell (2014-es fejlesztés) cikkünk írásakor még 6,8 milliós alapáron elérhető, a hibrid újdonság alapára 8,919 millió forint. Ha soknak tűnik, íme a biztonsági arzenál, amelyet ez az ár tartalmaz: ütközést megelőző biztonsági rendszer (PCS), proaktív vezetési asszisztens (PDA), adaptív sebességtartó automatika (ACC), sáv- és nyomtartó rendszer (LTA). A Mazda 2 korszerű kamerával és radarral van felszerelve, amely a korábbinál messzebbre és szélesebb körben képes pásztázni, jelentősen növelve a baleseti kockázatok felismerését. Ez például azt jelenti, hogy az ütközést megelőző biztonsági rendszer (PCS) képes felismerni a frontális ütközés lehetőségét és az autó útjába kerülő tárgyak szélesebb körét, beleértve a gyalogosokat, a kerékpárosokat és a motorkerékpárokat is. A véletlen gyorsítást megelőző rendszer egy új biztonsági funkció, amely beavatkozik, hogy lelassítsa az autó hirtelen, véletlen gyorsulását, ha fennáll az előttünk haladó járművel való ütközés veszélye. A proaktív vezetési asszisztens (PDA) célja, hogy alacsony sebességgel haladva segítsen elkerülni az ismert balesetveszélyeket. A rendszer egyenletes lassítást biztosít, amikor a vezető leveszi a lábát a gázpedálról, mert egy lassabb járműhöz vagy egy kanyarhoz közelít. A PDA kormányzási asszisztenciát is jelent: amikor az autó kanyarhoz közeledik, a rendszer beállítja a szervorásegítést, hogy segítse a vezetőt a sima és stabil kanyarodásban. Az új vészmegállító rendszer (EDSS) támogathatja a vezetőt, ha rosszul lesz vagy egyéb okból cselekvőképtelenné válik. A sáv- és nyomtartó asszisztens bekapcsolásakor aktiválódik, és érzékeli, ha a vezető egy bizonyos ideig nem nyúlt a kormányhoz, nem fékezett vagy nem gyorsított. Kezdetben a rendszer hangos és vizuális figyelmeztetéseket ad, és ha a vezető továbbra sem reagál, a rendszer finoman megállítja az autót, bekapcsolja a vészvillogót és kinyitja az ajtózárakat. Az opcióként elérhető biztonságos kiszállást segítő rendszer (SEA) vizuális és hangjelzéssel segít megelőzni, hogy az autó ajtaját véletlenül a hátulról közeledő járművek és kerékpárosok útjába nyissák az utasok.
A hátsó ülés foglaltságára emlékeztető rendszer (RSRS) egy másik újítás, amely figyelmeztető és hangjelzésekkel emlékezteti a vezetőt, ha gyermeket vagy háziállatot hagyott a hátsó ülésen, így segítve csökkenteni a felforrósodó utastérből származó balesetek kockázatát. Az előzésmegelőző rendszer megakadályozza a másik jármű rossz oldalán történő akaratlan előzést (elhaladást), míg az előzetes lassítás/irányjelzővel összekapcsolt vezérlés pedig segít a vezetőnek abban, hogy előzés után biztonságosan, megfelelő sebességgel és a többi járműtől megfelelő távolságban térjen vissza a forgalmi sávba. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer úgy lett átdolgozva, hogy felismeri, ha a járművezető egy akadály (gyalogos vagy más közlekedők) kikerülése közben kilépett a sávból, és ideiglenesen megszünteti a sávelhagyásra figyelmeztető rendszert. A sáv- és nyomtartó rendszer (LTA) sávtartó funkcióját újrakalibrálták, hogy természetesebb érzést nyújtson működés közben, és most már csak a sebességhatároló egy érintéssel történő beállítása elegendő ahhoz, hogy a közlekedési tábla felismerő rendszer által felismert közlekedési táblák szabályaihoz igazodjon. A sebességhatárokra figyelmeztető csipogás elviselhető, de ki lehet szerencsére kapcsolni – nem egyszerű, ezért én inkább megszoktam a jelzés hangját.
Kép és szöveg: Biró Csongor