6,1 százalékkal csökkent a magyar ipari termelés
Tavaly az ipari termelés 6,1 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Az elmúlt év decemberében az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Tavaly az ipari termelés 6,1 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Az elmúlt év decemberében az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A Toyota Motor japán járműgyártó a vártnál nagyobb, 54 százalékos működési nyereségnövekedést ért el a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévben.
Az Audi Hungaria egy győri gyártású Audi Q3 típusú gépjárművet állít a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére, hogy a szervezet hatékonyabban segíthesse az egészségügyi intézményeket és hatóságokat a koronavírus leküzdésében. Az autót Knáb Erzsébet személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tag adta át Kun Szilviának, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete igazgatójának.
Az elemzők által vártnál nagyobb negyedéves nyereségről jelentett a General Motors (GM) az egy évvel korábbi veszteség után.
A Mercedes-Benz márka eladásainak az egy évvel korábbihoz képest jelentős növekedésével indította az évet a német Daimler autógyártó konszern. A decemberihez képest viszont csökkentek a januári kiszállítások.
A honvédelmi miniszter átvette február közepén a török gyártó vezérigazgatójától az első tíz Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott járművet az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában. Benkő Tibor elmondta, hogy hamarosan további negyven jármű érkezik Tatára.
Ellenzi az új típusú koronavírus fokozottan fertőzőképes mutációinak feltartóztatására Németországban elrendelt beutazási korlátozásokat a német iparvállalatok szövetsége (BDI), az egyik legnagyobb német gazdasági érdekképviselet állásfoglalása szerint a szövetségi kormány lépése súlyos helyzetet idézhet elő az ágazatban.
A Balluff Elektronika Kft. 2,1 milliárd forint értékű veszprémi kutatás-fejlesztési beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette, a fejlesztéssel a vállalatnál dolgozó 900 ember munkahelye biztossá válik, és ezen felül még 30 magasan képzett mérnököt is felvesznek. Minderre tekintettel a kormány 518 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a német vállalat beruházásához.
Újra van kombija a Suzukinak! Igaz, valójában ez egy Toyota Corolla. Suzuki emblémával, Suzuki szervizzel, suzukis garanciával, hibrid Toyota hajtáslánccal és a Toyotánál kedvezőbb áron.
Az Audi Hungaria már javában készül az új elektromos motorgeneráció gyártására. A jövőben, Győrben készülnek az elektromos meghajtások a konszern tisztán elektromos modelljeihez, amelyek a Porschéval közösen kifejlesztett prémium elektromos platformra (Premium Platform Electric – PPE) épülnek.
A világ második legnagyobb autóipari csipgyártója, a japán Renesas Electronics felvásárolja a frankfurti tőzsdén jegyzett brit-német Dialog Semiconductor céget, amely egyebek között az Apple egyik beszállítója.
A világ és Európa egyik legnépszerűbb kisautója teljesen megújult tavaly. Van belőle hibrid és sportverzió, utóbbi már születésekor legendává vált. Nálunk két változata is járt a Magyar Év Autója 2021 díjra jelölt Yarisnak, mindkettőt 1,5 literes szívómotor hajtotta, de az egyikben két villanymotor is besegített. Vajon, megéri a hibridet venni?
Március végén hirdeti ki az Év Magyar Autója zsűri a 2021-es díjakat. Az öttagú újságírói testület legutóbbi közös tesztjén két konnektoros hibridet, egy üzleti kombit és egy, vagyis két vadiúj Opelt próbált ki.
A tavalyi negyedik negyedévben már több mint a harmadára nőtt az alternatív hajtású autók részaránya az Európai Unióban forgalomba helyezett új autók között az ACEA, az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének jelentése alapján.
Az idei bérfejlesztésben a korábbi évekhez hasonlóan az üzemi tanáccsal folytatott konzultáció eredményeképpen év elejéig visszamenőlegesen átlagosan 8 százalékos alapbéremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt. Az operátorok kezdő bére 15 százalékkal emelkedik 2021-ben.
Székesfehérváron folytatódik a Zöld busz demonstrációs mintaprojekt, februárban egy elektromos meghajtású Ikarus City Pioneer típusú busz közlekedik menetrend szerinti forgalomban. A Zöld busz demonstrációs mintaprojektben […]
Két újabb alacsonypadlós CAF-villamos állt forgalomba a fővárosban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az új villamosok a 3-as és a 17-es vonalán járnak.
Copyright © 2025