7,7 millióért veheti meg az elektromos Opel Corsát

június 4, 2019 0

Az Opel demokratizálja az elektromobilitást: először kínál a Corsa teljesen új hatodik generációjával teljesen elektromos, akkumulátoros változatot, 100 kW (136 LE) teljesítménnyel és 330 kilométert (WLTP) elérő hatótávval. Az Év Zöldautója 2020 díjra jelölt modell már nálunk is rendelhető, indulóára 9,24 millió forint.

Magyar-koreai járműipari együttműködés

június 4, 2019 0

A járműipar és az elektromobilitás területére kiterjedő tudományos együttműködési megállapodást kötött a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI).

6000 buszt cserélnek le

június 4, 2019 0

A nemzeti autóbusz stratégia keretében, hat év alatt hatezer buszt cserélnek modern járművekre a közösségi közlekedésben – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter az Ikarus székesfehérvári gyárában tett látogatását követően.

Nem találná ki, melyik két autót nevezte a Volkswagen

június 3, 2019 0

A Porsche Hungaria Volkswagen márkája is benevezett az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója versenyre. A Volkswagen a Magyarország Autója 2020 díjra a Volkswagen Passatot, az Év Zöldautója 2020 díjra a Volkswagen ID.3 modellt jelölte.

Tudásközpont létesül Zalaegerszegen

június 3, 2019 0

A kormányzati támogatással megvalósuló, zalaegerszegi Innovációs és Tudásközpont Központ lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetem a gazdasági szereplőkkel a jövőben hatékonyabban tudjon együttműködni – mondta az innovációs és technológiai miniszter a közel 1 milliárd forintból megvalósuló beruházás nyitó rendezvényén, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi karán.

Budapesten is van 5G

június 3, 2019 0

Május végén bekapcsolta Budapesten a Vodafone a főváros első állandó 5G bázisállomását, a szolgáltató IX. kerületi székházának a tetején.

Év végétől gyártják Szentgotthárdon a PSA-motorokat

június 2, 2019 0

Jelenleg is nagy ütemben zajlanak Szentgotthárdon az előkészületek a gyártó- és szerelősorokon az új háromhengeres 1,2 literes turbó benzines motor gyártására, amely az év végén kezdődik – közölte az MTI érdeklődésére Kaszás Zoltán, az Opel Szentgotthárd Kft. szóvivője.

Jól megy a Lada

június 2, 2019 0

A Lada autómárka gyártója, az orosz Avtovaz nyereséges lett az idei első negyedévben, miután egy éve még veszteséges volt.

Kedvező hírek Németországból

június 1, 2019 0

Az előző negyedévi stagnálás után a belső kereslet fellendülésének köszönhetően növekedésnek indult a német bruttó hazai termék az idei első negyedévben a német statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása alapján.

Nőtt a logisztikai cég bevétele

június 1, 2019 0

A tavalyelőttinél 3,5 százalékkal magasabb nettó árbevételt ért el 2018-ban a német Dachser Magyarországon, az anyavállalat bővülése 5,5 százalékos volt.

Öt Debrecenben készre szerelt csuklós busz áll forgalomba a DKV-nál

június 1, 2019 0

Ünnepélyes keretek között adta át május 23-án az Inter Traction Electrics Kft. a DKV Debreceni Közlekedési Vállalat részére azt az öt Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszt, amelyet az ITK Holding Zrt. leányvállalat szerelt készre a cívisvárosban. A 18 méteres alacsonypadlós csuklós járművek hamarosan forgalomba is állhatnak Debrecenben.

Vezettük: Skoda Scala

május 31, 2019 1

A Magyarország Autója 2020 díjra jelölt Scalával a cseh márka a kompakt kategóriában bővíti kínálatát, a csinos modell a Rapid Spaceback és a Rapid modelleket váltja. Bár a konszern MQB A0, azaz a VW Polo platformjára épül, méreteivel az alsó-középkategóriában is megállja a helyét. Vezetési komfortja, csendes, erős és takarékos motorjai, kellemes futóműve révén igazi sikermodell lehet a magyar autópiacon.

1 295 296 297 298 299 556