Sosem volt ilyen durva BMW

szeptember 9, 2017 0

Az új BMW M5 hajtáslánca most először a vadonatúj fejlesztésű M xDrive intelligens összkerékhajtás műszaki alapjaira épül, középpontjában egy elektronikusan vezérelt többtárcsás tengelykapcsolóval dolgozó osztómű áll, amely az erőforrásból érkező teljesítményt és forgatónyomatékot igény szerint 0 és 100 százalék közötti arányban képes elosztani az első és a hátsó tengely között.

Erdélyi Barna: kihívás volt az Audi-gyár belső logisztikájának kiszolgálása

szeptember 9, 2017 0

Az európai fuvarozási piac és a magyar gazdaság jó teljesítményének is köszönhető, hogy a nemzetközi fuvarozó cég, a Waberer’s International Nyrt. kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el az idén az első fél évben, ennek alapján a cég éves teljesítménye összhangban lesz a piaci várakozásokkal – mondta Lajkó Ferenc, a Waberer’s Nyrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten.

Tízfokozatú váltó a Lexus LC-ben

szeptember 8, 2017 0

A Lexus legendás mérnöke, Yoshio Hasegawa tíz évvel ezelőtt rendkívül büszke volt arra, hogy forradalmian új sebességváltót tervezett a nagy teljesítményű Lexus IS F limuzinhoz. Az új Direct Shift váltómű akkoriban a hidraulikus automata sebességváltók csúcsát jelentette. A szakmában rendkívüli tekintélynek örvendő szakember ugyanakkor pályafutásának koronájaként a vadonatúj Lexus LC szupersport kupé váltójának megkomponálására tekint.

Új üzemet adtak át Gönyűn

szeptember 7, 2017 0

Átadták az acélszerkezeteket gyártó, német Wuppermann cégcsoport új, 33 ezer négyzetméter alapterületű gyártó és logisztikai központját a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn.

Nagy az érdeklődés a Crosslandre

szeptember 6, 2017 0

Európa-szerte máris több mint ötvenezer vevőt győzött meg az új Opel Crossland X. Március óta rendelhető meg, és az első példányok néhány hete futottak be a márkakereskedőkhöz.

Ötvenéves az egri Aventics

szeptember 5, 2017 0

Pneumatika 50 címen időszaki kiállítással emlékezik meg fennállásának ötvenéves évfordulójáról az Aventics Hungary Kft.. A cég az Agria Parkban október végéig egy történeti falon mutatja be múltját és jelenét, illetve egy olyan technológiát, amely bár kevésbé közismert, de szervesen kapcsolódik mindennapi életünkhöz.

Rakétákat is szerelnek össze Romániában

szeptember 5, 2017 0

Romániai helikopter és rakéta-összeszerelésről írtak alá egyezményeket román és francia cégek Bukarestben a két ország államfője, Klaus Iohannis és Emmanuel Macron jelenlétében.

Az autóelektronika húzza a Continentalt

szeptember 5, 2017 0

A Continental technológiai vállalat megemelte a folyó üzleti évre vonatkozó forgalmi előrejelzését a kedvező 10 százalékos első féléves forgalomnövekedésének köszönhetően.

Új gyárat épít Túrkevén az SMR

szeptember 4, 2017 0

Magyarországi tevékenységének bővítéseként az indiai SMR autóipari vállalat Túrkevén visszapillantó tükröt gyártó üzemet és lökhárítókat előállító gyárat épít, a 415 új munkahelyet létrehozó 8 milliárd forint értékű két beruházáshoz a magyar kormány 2,2 milliárd forint támogatást ad – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Nem szabad kiátkozni a dízelmotort

szeptember 4, 2017 0

Óva int mindenkit a dízelmotor “kiátkozásától” a MAN teherautógyár üzemi tanácsának elnöke, a Volkswagen konszern felügyelőbizottságának a tagja, Saki Stimoniaris.

1 410 411 412 413 414 532