Jobb lett a Deere eredménye a vártnál
Az amerikai Deere & Co a szakértők által vártnál alacsonyabb negyedéves forgalomról számolt be, adózott eredménye ugyanakkor jobb lett a vártnál, és a cég javította idei eredményvárakozását is.
Az amerikai Deere & Co a szakértők által vártnál alacsonyabb negyedéves forgalomról számolt be, adózott eredménye ugyanakkor jobb lett a vártnál, és a cég javította idei eredményvárakozását is.
A tervek szerint 6-6,5 millió eurót (1,8-2 milliárd forint) fordít jelenlegi telephelyének bővítésére az autóipar számára kezelő- és burkolati elemeket fejlesztő és gyártó Eissmann Automotive Hungaria Kft. Nyíregyházán – mondta a német tulajdonú társaság ügyvezetője.
A világ első háromdimenziós nyomtatással készült műholdját juttatták a világűrbe a Nemzetközi Űrállomás űrsétát tett űrhajósai.
Új gyártócsarnok építését kezdte meg a Tatai Ipari Parkban a MooWa Assembling Kft., a fejlesztéssel száz új munkahelyet is létrehoz a német tulajdonú cég.
A magyar mérnököknél a szakmai fejlődés a fő álláskeresési szempont, a fizetés csak a második – állapította meg a Jobsgarden HR-toborzó és tanácsadó cég, a magyar mérnökök munkaerőpiaci igényeit és kilátásait vizsgáló kutatása.
Három díjjal ismerte el az International Business Awards 200 fős nemzetközi zsűrije az NNG Kft. egy fejlesztését, illetve marketing-, valamint belső kommunikációs teljesítményét. A 60 ország több mint 3900 pályázója közül augusztus 10-én hirdettek nyerteseket. Három évvel ezelőtt az NNG volt az első magyarországi vállalat, amely nyerni tudott ezen a rangos nemzetközi versenyen, akkor üzleti stratégiájával és növekedési eredményével aratott sikert.
Tetőtől a talpáig megújul a népszerű francia kisautó. Ezúttal újra van egyénisége, az érzelmekre hat, miközben sok műszaki újdonság is belekerült. Sőt, pár magyar alkatrészt is találunk benne.
Az összeszerelő üzemben naponta akár 200 Volkswagen Golf, Volkswagen Caddy, Seat Ibiza, Škoda Octavia, Volkswagen Polo és Škoda Fabia készül majd 2018-től.
Szlovéniában eddig 1200 hibrid vagy elektromos autót regisztráltak, a kormány nemzeti energetikai terve szerint ugyanakkor ezek az autók 2030-ig a hagyományos meghajtású járművek hatodát váltanák fel.
A rácalmási gumiabroncsgyártó vállalat idén második alkalommal indította útjára Közösségi Összefogás a Szebbért elnevezésű, röviden „KÖSZ Hankook!” programját, amelynek keretében létrehozták Dunaújváros első kutyaparkját.
Az autóipar élénk keresletének köszönhetően a pénzügyi válság kirobbanása óta legjobb negyedévét zárta a voestalpine AG.
Az év első hét hónapjában két és félszeresére nőtt az egy évvel korábbihoz képest a Hyundai és a Kia dél-koreai autógyárak környezetbarát, alternatív hajtású modelljeinek az értékesítése.
Az év második negyedévét úgy zárta pozitív eredménnyel a Magna, hogy kevesebb autót állított elő.
Az 1920-as években a fékek még alig feleltek meg az akkori automobilok tömegéhez és motorteljesítményéhez. A Bosch által 1927-ben bemutatott pneumatikus szervofék jelentős mértékben javította a közúti biztonságot. E találmánynak köszönhetően az akkori haszongépjárművek féktávolsága a szokásos érték egyharmadával csökkent.
A dél-koreai Kumho gumijait választotta első szerelésű abroncsnak a Volkswagen az új Polóhoz.
A széleskörű járműipari tapasztalattal rendelkező BPI Holding felvásárolta a Remy Incorporated észak-amerikai és európai személygépjármű-üzletágát a BorgWarnertől, majd új vállalatot alapított BPI Group Europe néven.
Rekordbevételt ért el az első fél évben a Scania AB svéd haszongépjármű-gyártó vállalat.
Copyright © 2025