Májusban indulhat újra az autóipar

április 6, 2020 0

Szakértői becslés szerint több mint százmilliárd dollár bevételkiesést szenvedhetnek el az autógyártók, ha nem tudják újraindítani a termelést április végéig az új koronavírus által okozott járvány miatt Európában és Észak-Amerikában leállított gyáraikban.

Milyen magyar járműveket vettünk 2020-ban?

április 5, 2020 0

2020 első három hónapjában 32 670 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 4,9 százalékkal kevesebbet (1669 autó), mint 2019 első negyedévében. A forgalomba helyezett személyautók mintegy 6,66 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Arcpajzsokat nyomtat az Airbus

április 4, 2020 0

Az Airbus legtöbb spanyolországi telephelyén orvosi arcpajzsokat állítanak elő 3D nyomtatókkal, a repülés- és űrtechnikai vállalat ezzel segíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.

Május 4-ig áll a Ford

április 4, 2020 0

A Ford még legalább egy hónapig, május 4-ig szünetelteti a jármű- és motorgyártást legtöbb európai üzemében a koronavírus-járvány következményeként – közölte az amerikai autógyártó európai leányvállalata.

Bővített a salgótarjáni beszállító

április 4, 2020 0

Egymilliárd forintos beruházásban bővítette termelési kapacitását a Mikropakk Műanyag- és Fémfeldolgozó Kft. Salgótarjánban, a fejlesztéshez a Széchényi 2020 keretében nyertek támogatást – közölte az MTI-vel a cég.

Leon helyett lélegeztetőgép

április 3, 2020 0

A martorelli gyár Seat Leon gyártósorára szinte rá sem lehet ismerni. Ma már nem autókat gyártanak, hanem automata lélegeztető gépeket állítanak elő, hogy a Covid-19 válság közepette együttműködjenek a helyi egészségügyi rendszerrel.

Hosszabbított az Audi Hungaria

április 2, 2020 0

A koronavírus-járvány miatt április 19-ig meghosszabbította rendkívüli termelési szünetét az Audi Hungaria Zrt. – tájékoztatott a győri székhelyű járműgyártó vállalat kommunikációs vezetője. Czechmeister Mónika hozzátette, hogy a motorgyár azonban “a vevői igényektől függően várhatóan fokozatosan megkezdi a termelést” az április 13-i héten.

Daciát vesz a magyar

április 2, 2020 1

Márciusban 11 478 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 14 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában; a forgalomba helyezett 2083 kishaszonjármű pedig 7 százalékkal volt kevesebb a tavaly márciusinál – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a DataHouse Kft. adatai alapján.

Bajban a budapesti reptér

április 2, 2020 0

A Malév 2012-es csődje után felépített útvonalhálózat egy része elveszhet, a ferihegyi repülőtéren tervezett beruházások egy részét pedig el kell halasztani – írta nyílt levelében Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Változás jön a német autóiparban

április 1, 2020 0

Drasztikus létszámleépítést vár a német autóiparban a koronavírus-járvány következményei miatt a CAR járműipari kutatóintézet igazgatója.

Nem maradnak pénz nélkül a suzukisok

április 1, 2020 0

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az eredetileg március 23-tól április 3-ig bejelentett leállást további két héttel meghosszabbítja – közölte a vállalat kommunikációs vezetője.

Autó helyett lélegeztető

április 1, 2020 0

A koronavírus-járvány miatt autó helyett a lélegeztetőventilátor lett a legfőbb terméke az amerikai Ford cég egyik michigani üzemének, amely a következő 100 napban 50 ezret gyárt a készülékből.

Sikeres az Audi Hungaria

április 1, 2020 0

Tavaly 1,184 milliárd euróval (414,6 milliárd forint) nőtt az Audi Hungaria Zrt. árbevétele 2018-hoz képest, így elérte a 8,561 milliárd eurót (2997,8 milliárd forint). Nyereségük azonban 85 millió euróval 355 millió euróra (124,3 milliárd forint) csökkent az előző év azonos időszakához képest. Tavaly összesen 1 millió 968 ezer 742 motor készült Győrben, 14 ezer 441-gyel több, mint 2018-ban. A gyártósorról legördült járművek száma az előző évhez képest 64 ezer 817 darabbal, 164 ezer 817-re nőtt.

Tavaly 1,184 milliárd euróval (414,6 milliárd forint) nőtt az Audi Hungaria Zrt. árbevétele 2018-hoz képest, így elérte a 8,561 milliárd eurót (2997,8 milliárd forint). Nyereségük azonban 85 millió euróval 355 millió euróra (124,3 milliárd forint) csökkent az előző év azonos időszakához képest. Tavaly összesen 1 millió 968 ezer 742 motor készült Győrben, 14 ezer 441-gyel több, mint 2018-ban. A gyártósorról legördült járművek száma az előző évhez képest 64 ezer 817 darabbal, 164 ezer 817-re nőtt.

Beindult a kínai ipar

március 31, 2020 0

Kínában a koronavírus-járvány miatt korábban leállt nagy iparvállalatok 98,6 százaléka újraindította a termelést a pekingi ipari és informatikai minisztérium bejelentése alapján.

Jön az online autóeladás

március 31, 2020 0

A koronavírus-járvány miatti korlátozások az autógyártókat átállásra késztetik majd az online értékesítési csatornákra az amerikai Gartner piackutató cég szakértője szerint.

1 151 152 153 154 155 378