A benzinmotorok verik fel a palládium árát

október 12, 2017 0

A robbanómotorok katalizátoraiban használt nemesfémek közül a palládium ára 2001 óta most először haladja meg a platináét, amit alapvetően a benzinüzemű személygépkocsik iránti kereslet növekedése okoz – közölte Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

Újabb gyártócsarnokot építenek Szombathelyen

október 12, 2017 0

A szombathelyi LuK Savaria Kuplunggyártó Kft. újabb 3500 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építtet a közeljövőben, amelyben a célgépgyártást, a szerszámüzemet és a köríves rugógyártás egy részét kívánják elhelyezni – mondta el Szigeti Tibor, a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Hét év múlva embert küld a Marsra a Tesla-főnök

október 11, 2017 0

Költségcsökkentés céljából kisebbre faragja a Mars betelepítéséhez szánt rakétáját a SpaceX űripari magánvállalkozás, amely 2018 első felére tervezi az űrhajóépítés megkezdését – közölte Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetője egy adelaide-i konferencián.

Hiba a japán gyárakban

október 11, 2017 0

Japán üzemeiben végzett nem hiteles minőségi ellenőrzés miatt közel 1,2 millió autót hív vissza vizsgálatra a Nissan Motor Co.

A német és a brit piac rontja le Európát

október 11, 2017 0

Nyugat-Európában éves összevetésben 2,8 százalékkal csökkentek szeptemberben az autóeladások, ami a német és a brit kereslet gyengeségére vezethető vissza – derült ki az LMC Automotive nevű, járműeladási trendek alakulását elemző és előrejelző brit cég által közölt adatokból.

Már száz önvezető kocsija fut a GM-nek

október 10, 2017 0

Az elmúlt három hónapban több mint megduplázta, százra növelte a kaliforniai utakon közlekedő kísérleti önvezető járművei számát a Cruise Automation, a General Motors önvezető járműtechnológiára szakosodott cége, ezzel együtt nőtt az új járműveket ért balesetek száma is.

Ezért veszélyesek az utángyártott alkatrészek

október 10, 2017 1

A balesetek 45 százaléka egyszerű rácsúszás: kis sebességgel megy neki a kocsi valaminek. A kár nem jelentős, de az autó és tulajdonosa szempontjából nagyon nem mindegy, hogy márkaszervizben és gyári alkatrészekkel végzik-e a javítást, vagy nem. Ennek bemutatására szerveztek bemutatót a Volkswagen vevőszolgálat és a Parts Center szakemberei flottamenedzsereknek, márkakereskedések szerviz szakembereinek és újságíróknak.

Rekordra számítanak a cseheknél

október 10, 2017 0

Az idén szeptember végéig 205 511 darab új személygépkocsit adtak el Csehországban, 6,6 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában, szeptemberben éves összehasonlításban 1,4 százalékkal nőtt az értékesítés – közölte a cseh autóipari szövetség.

A Bosch tizenöt éves jubileumát ünnepli Miskolcon

október 10, 2017 0

15 évvel ezelőtt kezdte meg működését Miskolcon a jövő technológiáinak fejlesztésében egyre nagyobb szerepet játszó Bosch. A technológiák és szolgáltatások nemzetközi szállítója sajtótájékoztatón mutatta be a kéziszerszámokat gyártó és fejlesztő Robert Bosch Power Tool Kft. most záruló beruházásainak eredményeit, az autóipari gyártó Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. pedig új projektek indulását jelentette be.

Kétszáz új dolgozót vesz fel a tatabányai gyár

október 9, 2017 0

Az autóelektronikai és telekommunikációs berendezéseket gyártó amerikai Sanmina-SCI 2010 óta 7 milliárd forintot költött tatabányai gyárának fejlesztésére – ismertette a társaság vezérigazgatója az üzem fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

16,8 százalékkal bővült a magyar autópiac

október 9, 2017 0

Az előző év azonos időszakához képest 16,8 százalékkal több, 9607 új személyautót helyeztek forgalomba szeptemberben, az év első kilenc hónapjában 2016 január-szeptemberhez képest pedig 19,1 százalékkal több, 82 681 új autó került forgalomba – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE).

Veszprémben készülnek a Mars-szondák villanymotorjai

október 8, 2017 0

Mintegy 4,2 milliárd forintos beruházással bővíti veszprémi elektromotor gyárát a svájci Maxon magyarországi leányvállalata, a Maxon Motor Hungary Kft., a beruházás 102 új munkahelyet teremt. A beruházáshoz a magyar kormány 1 milliárd ötvenmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.

Kapacitásbővítés állami pénzből

október 8, 2017 0

Versenyképességének és termelékenységének erősítésére 13,5 milliárd forint támogatást nyert el 70 mikro-, kis- és középvállalkozás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, amellyel több mint 27 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg – közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

1 305 306 307 308 309 377