Percenként 2 elektromos- vagy hibrid autót adtak el Kínában

Az utóbbi 11 hónap legerősebb ütemével nőtt az új járművek értékesítése Kínában januárban, ám még túl korai lenne azt mondani, hogy a világ legnagyobb autópiaca túljutott a nehezén.

A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) által közzétett adatok szerint éves összevetésben 11,6 százalékkal, 2,8 millióra nőtt a januárban eladott járművek száma.     Bár már a nyolcadik egymást követő hónapban adtak el több járművet, az erős januári növekedést nem szabad az egész évre vonatkozó fokmérőnek tekinteni – mutatott rá a CAAM, emlékeztetve, hogy tavaly januárban jóval kevesebb munkanap volt a mozgó dátumú kínai holdújév miatt. Idén február közepére esik az egyhetes ünnepségsorozat.

A CAAM arra számít, hogy idén a tavalyival azonos mértékben 3 százalékkal növekednek az eladások a 2016-ban mért 13,7 százalék után. A gyenge növekedést a vásárlást ösztönző adókedvezmények kivezetésével magyarázták elemzők.

Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése, csakúgy mint az előző hónapokban, januárban is jelentősen – 430,9 százalékkal több mint 38 ezerre – nőtt. A CAAM arra számít, hogy az ilyen típusú járművek eladása idén 40 százalékkal, az egymilliós szám fölé emelkedik.