Kínai kézbe kerülhetnek a Kuka magyar gyárai
A Midea kínai háztartásigép-gyártó hivatalosan is ajánlatot tett a Magyarországon is jelenlévő német Kuka iparirobot- és berendezésgyártó vállalat felvásárlására.
A Midea kínai háztartásigép-gyártó hivatalosan is ajánlatot tett a Magyarországon is jelenlévő német Kuka iparirobot- és berendezésgyártó vállalat felvásárlására.
Csökkent az amerikai ipari termelés májusban, elsősorban az autógyártás esése miatt.
Az év első négy hónapjában 1,2 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavaly azonos időszakihoz mérten – közölte a román országos statisztikai intézet.
Áprilisban az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlan indexszel – erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Bridgestone EMEA (európai, közel-keleti és afrikai régió) bejelentette, hogy felvásárolta a francia Speedy piacvezető autószerviz hálózatot. A Franciaországban jelentős abroncsértékesítő hálózattal rendelkező cég akvizíciója a versenyszabályozási hatóságok engedélyét követően zárul majd le.
Lemond vezérigazgatói tisztéről a Suzuki Motor elnöke Szuzuki Oszamu.
A járműgaranciákra szakosodott CarGarantie garanciabiztosító folyamatos növekedése 2015-ben is folytatódott, tovább növelve a cég forgalmát.
Az Egyesült Államokban készül piacra vinni modelljeit a Volkswagen leányvállalata, a Skoda.
Az eddigi sikeres kiállítások alapján a Hungexpo Zrt. 2016-ban újra megrendezi a járműipar legnagyobb regionális fórumát.
Tavaly október óta a legerősebb ütemben növekedtek a gyáripari megrendelések az Egyesült Államokban áprilisban, ám az emelkedés javarésze az utasszállító repülőgépek iránti kereslet megugrásából származott.
Három százalékkal nőtt a német gépipar áprilisi rendelésállománya éves szinten.
Májusban 8506 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 44,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). Az év első öt […]
Májusban, az egy évvel korábbihoz képest 11,9 százalékkal, 287 ezerre nőtt a forgalomba helyezett személygépkocsi száma Németországban – jelentette csütörtökön honlapján a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű nyilvántartó hivatal.
Franciaországban jelentősen, 22,3 százalékkal emelkedett az eladott új autók száma májusban, az idei első öt hónapban a bővülés 10,5 százalék volt. A francia autógyártók szövetsége […]
Japánban 6,6 százalékkal több járművet adtak el májusban, mint a múlt év azonos hónapjában.
A lengyel autóipar az idén elérheti a 22 milliárd eurós exportbevételt – írja honlapján az AutomotiveSuppliers.pl szakmai hírportál, felülvizsgálva saját korábbi 21 milliárd eurós előrejelzését.
A MÁV Start hazai beszállítókat keres a saját fejlesztésű IC+ vasúti kocsik sorozatgyártásához – közölte a MÁV Zrt.
Copyright © 2024