Mérnöki irodát nyitott a thyssenkrupp Veszprémben
A thyssenkrupp német autóipari vállalat magyarországi fejlesztőközpontja Veszprémben nyitott telephelyet, ahol a tervek szerint két éven belül 80 fejlesztőmérnök dolgozik majd.
A thyssenkrupp német autóipari vállalat magyarországi fejlesztőközpontja Veszprémben nyitott telephelyet, ahol a tervek szerint két éven belül 80 fejlesztőmérnök dolgozik majd.
A Suzuki, a Subaru, a Daihatsu, a Toyota és a Mazda megállapodtak, hogy a következő generációs járművek kommunikációját biztosító eszközök technikai specifikációit közösen fejlesztik tovább azért, hogy támogassák a járműveket összekötő rendszerek közös használatát, hogy a kapcsolódó szolgáltatások vonzóvá váljanak és értéket képviseljenek a társadalom számára, illetve, hogy egységesíteni lehessen ezeket a rendszereket a biztonságosabb, kényelmesebb és minél korábbi felhasználás érdekében.
Jelentős évfordulóhoz érkezett a hazai autógyártás és a Magyar Suzuki Zrt. 50 év kihagyás után, 1991 tavaszán éledt újjá a személygép-járműgyártás Magyarországon. Mintegy 3,6 millió Suzuki készült Esztergomban a vállalat három évtizeddel ezelőtti megalakulása óta.
A lengyel központú Luma Automation csoport vásárolta meg a precíziós fémmegmunkálás és autóipari alkatrészgyártásról ismert szigetvári Iron-Tech Zrt.-t. A Luma Automation további beruházásokat és bővítést tervez a szigetvári cégnél és újabb növekedési lehetőségeket keres számára a régióban.
A „Mobilitás. Már 150 éve dobog a szívünk érte!” szlogen alatt a Continental egy fenntartható és hálózatba kapcsolt mobilitással foglalkozó technológiai vállalatként jelenik meg a 19. Sanghaji Nemzetközi Autóipari Kiállításon. Fennállásának 150. évében a vállalat számos innovatív szoftvert és kapcsolódó hardveres megoldást mutat be, amelyekkel a Continental megkönnyíti a szoftverfunkciók és a jármű elemei közötti integrációt. Ez a kategória a csúcstechnológiás radarérzékelőktől a jármű és az adatátvitel központi egységeként funkcionáló nagy teljesítményű számítógépeken keresztül a telematikai rendszerek részét képző felhőig terjed.
A kormány és a Jász-Plasztik Kft. stratégiai együttműködési megállapodást kötött, a jászberényi cég a 89. vállalat, amellyel a kabinet ilyen megállapodást köt – mondta Szijjártó Péter.
A BME Polimertechnika Tanszéke valamint a Gripa Azoty lengyel műszaki műanyag alapanyaggyártó partnerségi kapcsolatot alakít ki. A megállapodás célja, hogy a magyarországi műanyagipari szakemberek képzéséhez szükséges minőségi alapanyagok rendelkezésre álljanak, és a BME Polimertechnika Tanszékének tanulói kiváló képzettségű szakemberekként a műanyagipar területén biztosíthassák a munkaerő-utánpótlást.
A magyarországi Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját május 1-jétől Jeránek Tamás veszi át, Dale A. Martin tizenegy, kiemelkedően sikeres év után saját döntésére elköszön a vállalattól, nyugdíjba megy – közölte a Siemens.
A világ legnagyobb motorgyárában, a győri Audinál öt különböző Otto-, illetve három különböző dízelmotor-variánst, valamint egy elektromos meghajtás-családot gyártanak.. A Győrben készülő legkisebb méretű háromhengeres, turbóval szerelt benzinmotort három éve gyártja a vállalat, ezidáig több mint 360 ezer darab készült az Audi Hungariánál a Volkswagen-konszern különböző modelljei számára.
Egymillió forint értékű adománnyal támogatja a Pesterzsébeti Mentőállomást a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A támogatásból a XX-XXIII. kerületek sürgősségi ellátásáért felelős Pesterzsébeti Mentőállomás újabb mentéstechnikai eszközöket vásárolhatott.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az M3 autópályától az országhatárig tartó M49 autóút és Szatmárnémetiig vezető folytatása megvalósításáról szóló magyar-román megállapodás kihirdetéséhez kéri az Országgyűlés egyetértését. Az előkészítés alatt álló fejlesztéssel már a harmadik gyorsforgalmi kapcsolat épülhet ki a szomszédos ország irányába – jelentette be a minisztérium
Az elemzők által vártnál jobban alakult a Samsung és az Intel chipgyártók egyik fontos beszállítója, a holland ASML negyedéves profitja és bevétele.
Nyolcvan évvel ezelőtt alapították az első alumínium hengermű-öntödét Székesfehérváron, ebből az alkalomból tartottak április 21-én megemlékezést az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft.-nél.
Az Audi Hungaria az egészségügyi hatóságokkal történt egyeztetés értelmében gyári oltópontként működik a jövőben a munkatársak számára. Az országos oltási program részeként április 28-án az Audi Hungaria 3000 vakcinával megkezdte a vállalat munkatársainak Covid-19 elleni első körös oltását a vállalat területén kialakított két oltóponton.
A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt ismét leállt a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban. A vállalat a munkavállalói oltására és új modellje sorozatgyártásának előkészítésére használja ki az időt.
A Magyar Suzuki Zrt. munkatársainak lehetőségük lesz beoltatni magukat a vállalatnál koronavírus elleni vakcinával. Az oltás a Magyar Suzuki munkarendjéhez igazodva a héten megkezdődik a magyar kormány által rendelkezésre bocsátott oltóanyagokkal.
Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási funkciót telepítenek Magyarországra – mondta Szijjártó Péter Biatorbágyon a Ford új logisztikai központjának átadásán.
Copyright © 2025