Veszik a repülőket, mint a cukrot
Az európai és az amerikai repülőgépgyártó, az Airbus és a Boeing is növelte eladásait az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a gyártók által közzétett statisztikákból.
Az európai és az amerikai repülőgépgyártó, az Airbus és a Boeing is növelte eladásait az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a gyártók által közzétett statisztikákból.
Jóváhagyta a szlovák kormány a védelmi tárca beszerzési tervét, amely alapján Szlovákia 14 F-16 Block 70/72 típusú amerikai vadászrepülőgépet vásárol. A beszerzés tervezett költsége meghaladja az egymilliárd eurót, ez a legmagasabb összeg, amit Szlovákia eddigi történetében a légierő modernizálására jóváhagytak.
Stratégiai partnerségre lép a Boeing és az Embraer: az amerikai és a brazil repülőgépgyártó vállalat bejelentette, hogy nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írtak alá utasszállító repülőgépet gyártó vegyes vállalat létrehozásáról.
Lépcsőzetes kifizetéssel, összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak az új honvédségi helikopterek beszerzésére – mondta a honvédelmi miniszter.
Új katonai helikoptereket szerez be a Magyar Honvédség – közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A Lufthansa is tárgyalásokat folytat a Norwegiannel egy esetleges felvásárlással kapcsolatban – nyilatkozta Carsten Spohr, a német légitársasági csoport vezérigazgatója a Reuters szerint a Süddeutsche Zeitungnak.
Több ezer alkalmazottjától válik meg a brit Rolls-Royce repülőgéphajtómű-gyártó és hadiipari csoport, amely az elmúlt évek termelési és gazdálkodási válságai után átfogó átalakítási programba kezdett.
Jóváhagyta a bolgár parlament a hadsereg korszerűsítésére vonatkozó tervet, amelynek értelmében a balkáni ország 1,5 milliárd euró (mintegy 480 milliárd forint) értékben 16 új vagy használt vadász-repülőgépet és 150 páncélozott járművet szerez be a következő években.
Megérkezett Nagy-Britanniába a brit királyi légierő (RAF) első négy F-35B típusú harci repülőgépe.
A Wizzair 100 repülőből álló flottája 5 év múlva megduplázódhat, ezt követően néhány év múlva a háromszázadik gép is üzembe állhat – közölte Váradi József, a Wizzair ügyvezető igazgatója a légitársaság századik repülőgépének köszöntésén.
A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában – közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen.
Jelentősen, 22 százalékkal 275 millió euróra javította adózott eredményét a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság a március 31-ével zárult pénzügyi évben – derül ki a társaság honlapján közzétett pénzügyi jelentésből.
Rekordszintű lett a Ryanair ír diszkont légitársaság adózott eredménye a március 31-én zárult pénzügyi évben.
A Föld és a Hold rejtett oldalának vizsgálására 2018-ban telepítendő robot kommunikációját biztosító műholdat bocsátott fel Kína – közölte a kínai űrkutatási hivatal.
Egy újabb Airbus A320-as repülőgépet telepít Debrecenbe a Wizz Air és hét új járatot indít a kelet-magyarországi városból – jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója.
A német Lufthansa 16 Boeing és Airbus repülőgépet rendel, amelyek együttes listaára mintegy 2,1 milliárd euró.
Az új A320neo modell hajtómű-beszállítójának a késedelmei miatt egyharmadával csökkent az Airbus nyeresége az első negyedévben.
Copyright © 2025