Hét új repülőjárat indul Debrecenből

Egy újabb Airbus A320-as repülőgépet telepít Debrecenbe a Wizz Air és hét új járatot indít a kelet-magyarországi városból – jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója.

A diszkont légitársaság december közepétől Dortmundba, Bázelbe, Doncaster/Sheffieldbe és Barcelonába, jövő év március végével pedig Lárnakára, Palma de Mallorcára és Máltára is indít járatokat. Emellett a cég heti kettőről háromra sűríti a párizsi és Tel Aviv-i heti járatok számát is.    Váradi József elmondása szerint Debrecen nagyon kedvező helyzetbe került azzal, hogy a Ryanair bezárta a nagyváradi bázisát, ezzel a repülőtér olyan pályára került, amely képes lesz a régió fejlődését előre mozdítani. Debrecenből a járatok elindulását követően 14 úticél lesz elérhető 11 országban.

Közlése szerint a Wizz Air 17 hét alatt 21 repülőgépet vesz át, 70 új útvonalat indít és 700 járattal növeli a kapacitást. A légitársaság éves gördülő utasforgalma idén áprilisra meghaladta a 30 milliót, hálózata pedig a legkiterjedtebb Európában: 44 ország 141 célállomására repülnek 600 útvonalon.    A Wizz Air londoni bázisrepülőterén, Lutonban a szakszervezetek május 25. és 30. között sztrájkot helyeztek kilátásba. Ezzel kapcsolatban Váradi József az MTI kérdésére válaszolva elmondta, folyamatosan tárgyalnak a repülőtérrel, de sztrájk esetén járatkésésekre és járattörlésre is számítani lehet a Wizz Air hálózatában.

A repülőtér fejlesztése is folytatódik, a 2-es szintű, nagyobb biztonságot és pontosságot adó műszeres leszállító berendezés (ILS II) telepítésre már elkezdődött, várhatóan 2019 év végén helyezik üzembe, a teljes bekerülési költség 1,3 milliárd forint.

 

1 Comment on Hét új repülőjárat indul Debrecenből

Comments are closed.