A320-hoz is készülnek alkatrészek Egerben

március 10, 2017 0

A RUAG Aerostructures cég új egri repülőgépalkatrész-gyárában az Airbus és a Bombardier gépeihez készítik majd a géptörzsek középső részét, a szárnyvégeket, és a repülőgépek burkolatát – mondta Alexander Toussaint, a RUAG Aerostructures divízióvezetője Egerben, az üzem megnyitóján.

Kevesebb repülőt gyártott a Boeing

február 13, 2017 0

Jelentősen romlott az amerikai Boeing repülőgépgyár pénzügyi teljesítménye 2016-ban, az előző évihez képest 22 százalékkal csökkent az üzemi eredmény, és romlott a jövedelmezőség és az adózott eredmény is.

2019-ben szállhat magyar a Holdra

február 6, 2017 0

Annak ellenére, hogy már nem vesz részt a világ egyik legjelentősebb technológiai versenye, a 30 millió dollár összdíjazású Google Lunar Xprize fődíjáért vívott harcban, a Puli Space magyar űrprojekt töretlenül folytatja útját a Hold felé: a jelenlegi állás szerint a Puli 2019-ben indul útnak az Astrobotic nevű amerikai vállalat Peregrine leszállóegységén.

Helsinkiből érkezett az utolsó magyar nemzeti repülőgép

február 3, 2017 0

Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása csak tavaly ősszel fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások.

Lézerágyús MiG-35-ös vadászgépeket reklámoz Putyin

február 3, 2017 0

A MiG-35-ösöknek jó az exportpotenciáljuk, tekintettel arra, hogy MiG-29-eseket több mint 30 ország állított hadrendbe – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában az új orosz többfunkciós harci gép repüléstesztjének megkezdése alkalmából.

80 A320neót rendeltek a szaúdiak

január 26, 2017 0

Nyolcvan darab új generációs Airbus A320neo repülőgépet rendelt a szaúdi Flynas légitársaság a toulouse-i gyártótól, az üzlet piaci értéke listaáron számolva 8,6 milliárd dollár – közölte a légitársaság.

Rendszám és jogsi kell a drónokra

január 25, 2017 0

Németországban megszigorítják a távirányítású légi járművek (drónok) használatának szabályait, a kormány elfogadott rendelet alapján a többi között bevezetik a drónvezetői jogosítványt.

Jó évet zárt a Rolls-Royce

január 24, 2017 0

A Rolls-Royce 2016-os eredménye kedvezőbb lesz a vártnál, és a vesztegetések miatt ellene zajló nyomozást is megszüntetik – jelentette a brit hajó- és repülőgép-motorgyártó.

Gond van az orosz szuperjetekkel

január 16, 2017 0

Elrendelte a Szuhoj SuperJet-100-as (SSJ-100-as) típusú repülőgépek műszaki felülvizsgálatát az orosz üzemeltetők számára a Roszaviacija orosz légiközlekedési ügynökség, miután meghibásodásokat észleltek a vízszintes vezérsík bekötési pontjaiban – közölte a Vedomosztyi című gazdasági napilap.

Elveszített Japán egy űrrakétát

január 15, 2017 0

Felbocsátották január 15-én Japánban a világ legkisebb űrrakétáját, amely műholdat állított volna Föld körüli pályára, de ez nem sikerült, mert a rakéta a tengerbe zuhant.

Internet lesz minden Lufthansa járaton

január 11, 2017 0

Félmilliárd eurót szán 2020-ig a német Lufthansa-csoport a repüléssel kapcsolatos szolgáltatások digitalizációjára, egyebek közt bevezeti rövidtávú járatain az internetet és 300 olyan projektet finanszíroz, amelyek a jövő lehetséges digitális szolgáltatásait kutatják – hangzott el Frankfurtban egy, a témában a Lufthansa által szervezett fórumon.

23 millió utast repített a WizzAir tavaly

január 10, 2017 0

Wizz Air 23 millió utast szállított 2016-ban, ami az előző évhez képest 19 százalékos növekedés, a légitársaság az év végén 40 ország 134 célállomására repült 519 útvonalon – közölte a diszkont légitársaság.

1 23 24 25 26 27 29