Dízellel erősít a Honda
Továbbfejlesztett dízel erőforrással bővül a Honda Civic motorpalettája.
Továbbfejlesztett dízel erőforrással bővül a Honda Civic motorpalettája.
Augusztus végén leállt a gyártás Dél-Korea legnagyobb autógyártója, a Hyundai Motor Co négy kínai üzemében alkatrészhiány miatt.
Novemberben rendezik meg az autóipari vállalatok és az illetékes hatóságok részvételével a második dízelcsúcsot annak érdekében, hogy a járművek károsanyag-kibocsátásának fokozatos csökkentésével el lehessen kerülni a dízelautók kitiltását a belvárosi forgalomból – jelentette be Angela Merkel.
Sok márka kihagyta az idei Frankfurti Autószalont, sokan pedig már előzetesen bejelentették újdonságaikat. A látogatók idén minden eddiginél több elektromos, illetve hibrid járművet tekinthetnek meg, 228 világpremier lesz látható, a szalon szeptember 24-ig látogatható. Biró Boró képeivel a Dacia, a Renault, a Toyota és a Hyundai standjára tekinthetünk be.
Augusztus végén átadták a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia új multifunkcionális sportcsarnokát, amelyet tao-támogatással és önkormányzati forrásból, 791 millió forint összegű beruházással a régi városi uszoda épületéből alakítottak ki.
Bővül az elektromos autók vásárlásának támogatási köre és adminisztratív könnyítések is életbe lépnek a környezetbarát közlekedés ösztönzése érdekében – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.
Kilencvenhét éves fennállásának második legjobb pénzügyi évét tudhatja maga mögött az ausztrál Qantas légitársaság, amely bejelentette, hogy 2022-től megnyitná a világ leghosszabb légijáratát Sydney és London között.
A jubileumi „5 tengelyen biztos kézzel – Keressük Magyarország legjobb kamionsöfőrjét „ elnevezésű közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny döntőjét ingyenes családi nappal egybekötve rendezik meg szeptember 30-án 10-16.00 óráig.
Megújult a BMW i3 és egyszerre két verzióban érkezik, a sportosabb i3s 184 lóerős.
Az Opel elnök-vezérigazgatója, Michael Lohscheller szeptember 12-én sajtótájékoztatóval nyitotta meg a Frankfurti Autószalon Opel-standját. A márka főnöke 300 újságíró előtt, a PSA-vezérigazgató Carlos Tavares jelenlétében vezetett fel három világújdonságot. A kompakt Grandland X a felfutó SUV-szegmensbe lép be. Lohscheller közölte, hogy ez az autó hamarosan megjelenik az új csúcsdízellel és nyolcfokozatú automatával is. Ráadásul a Grandland X lesz a konnektoros hibridként (plug-in-hybrid) is kapható Opel.
A Volkswagennek sokkal fontosabb az elektromos mobilitásra való átállás több milliárd eurós programjának a zökkenőmentes keresztülvitele, mint egyes érdekeltségei, például a Ducati motorkerékpár gyár vagy a Renk sebességváltó gyár eladására pazarolnia a figyelmét – jelentette ki Thomas Sedran, a konszern stratégiai igazgatója a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
A Škoda modellek iránti világszintű kereslet továbbra is erős: a nagy hagyományokkal bíró cseh márka júliusban 87 000 autót adott át ügyfeleinek, amely 4 százalékkal múlta felül a tavalyi év eredményét (2016. július: 83 700 darab).
Nyereségessé vált a Kamaz orosz járműgyártó az idei első fél évben.
Történelme legnagyobb modelloffenzívájának keretében a Volkswagen a kínálatát egy alsó-középkategóriás crossover modellel bővíti: ez az új T-Roc.
Finoman megfogja a fém alkatrészt, majd átadja kollégájának, eközben nagyon figyeli a másik minden mozdulatát, hogy megállhasson, mielőtt egymásnak ütköznének. 175 centiméteres magassága ellenére könnyed, ám gondos mozdulatokkal dolgozik, és soha nem hibázik. Ez nem más, mint az APAS-asszisztens, a robot, amely képes fizikai kontaktus nélkül együtt dolgozni az emberekkel.
Az európai járműipar egyik zászlóshajójának nevezte Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kamion EB mogyoródi futamán, és megjegyezte, hogy az ágazat termelési értéke új rekordra emelkedik az idén, meghaladja a 8000 milliárd forintot.
A sofőrök túlnyomó része szeretné, ha az önvezető autója terhet venne le a válláról, és átadhatná „neki” a vezetés stresszesebb feladatait. A megkérdezettek legszívesebben parkolás és a nagyobb forgalmi dugókban történő, idegőrlő araszolás közben adnák át az autóiknak az irányítást – derül ki a Bosch csaknem 6 ezer, érvényes vezetői engedéllyel rendelkező autóvezetőt megkérdező kutatásának eredményeiből, amelyet a vállalat hat országban, Brazíliában, Kínában, Németországban, Franciaországban, Japánban és az Egyesült Államokban bonyolított le. A felmérésben országonként ezer, 16 éves vagy annál idősebb ember vett részt.
Copyright © 2026