2025-ben már termel a nyíregyházi akkugyár

augusztus 16, 2023 0

Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre.

Akkubeszerelő-üzemmel bővül a kecskeméti Mercedes-gyár

május 27, 2023 0

A jövőbeni Mercedes EQ-modellek gyártásához szükséges nagyfeszültségű akkumulátorok számára egy új beszerelőüzem létesül a kecskeméti Mercedes-Benz gyár területén – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Ezer új munkahelyet teremt az újabb akkugyár

május 16, 2023 0

Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Power, és ennek nyomán több mint ezer új munkahely jön létre – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hajdúsági városban.

Új gyár, 630 új munkahely Debrecenben

május 9, 2023 0

Letették az alapkövét a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben, az elektromos akkumulátorokhoz szükséges katódokat gyártó vállalat üzemében 630 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hajdúsági városban.

Így épül a debreceni akkumulátorgyár – fotók

március 15, 2023 1

Munkagépekkel talajelőkészítő munkálatokat végeznek a leendő CATL akkumulátorgyár területén a Déli Ipari Parkban Debrecen közelében 2023. február 23-án. A valaha volt legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben.

Újabb akkugyárért van versenyben Magyarország

december 19, 2022 1

A Volkswagen csoport hamarosan, talán már az idén meghozza a döntést egy kelet-európai akkumulátorgyár építésének helyszínéről – jelentette be Oliver Blume, a konszern vezérigazgatója a berlini rendkívüli közgyűlésen.