Kihúzza a vízből a fuldokló Lufthansát az állam

május 21, 2020 0

Milliárd eurós nagyságrendű tőkeinjekciót kaphat a német államtól a koronavírus-világjárvány miatt óránként egymillió euró (350 millió forint) veszteséget termelő Lufthansa-csoport (Lufthansa Group) – jelentette a Der Spiegel.

Kiállt a belső égésű motorok mellett a kancellár

szeptember 14, 2017 0

Novemberben rendezik meg az autóipari vállalatok és az illetékes hatóságok részvételével a második dízelcsúcsot annak érdekében, hogy a járművek károsanyag-kibocsátásának fokozatos csökkentésével el lehessen kerülni a dízelautók kitiltását a belvárosi forgalomból – jelentette be Angela Merkel.

449 menekült kapott állást

augusztus 15, 2016 0

Németországban egyre több vállalat csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, amely a menekültek munkaerőpiaci beilleszkedését szolgálja és már több ezer gyakornoki helyet és állást teremtett, bírálói szerint azonban az eredmények nem jelentősek – írta a Welt am Sonntag című német lap.