Duplázott a bonyhádi beszállító

december 5, 2018 0

Pénzügyileg eredményesen lezárta befektetését a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SzTA) a bonyhádi székhelyű, bőrbevonatú autóalkatrészek gyártásával foglalkozó Schaefer-Oesterle cégben – közölte a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Az autóipari cég a befektetési időszak alatt közel 1 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket, foglalkoztatottsági létszámát pedig megduplázta.

Okos járműbelsőket fejlesztenek kínai segítséggel a németek

szeptember 29, 2016 0

A műszerfalak és cockpit-rendszerek, ajtópanelek, illetve padlókonzolok területén a világ vezető beszállítójának számító Yanfeng Automotive Interiors és az autóiparban a mechatronikai HMI-alkatrészek egyik vezető beszállítójaként ismert Kostal bejelentették új stratégiai partnerségük létrejöttét. A vállalatok vezérigazgatói – Johannes Roters és Andreas Kostal – az okos járműbelső-felületek terén folytatott együttműködési szándékukra vonatkozóan egyetértési megállapodást írtak alá.