Elektronikus autópályadíjat vezet be Szlovénia

február 19, 2018 0

Elektronikus autópályadíj-, úgynevezett DarsGo rendszert vezet be április 1-jével Szlovénia a 3,5 tonna feletti gépjárművekre, a többi járműre továbbra is a matricarendszer lesz érvényben – közölte a szlovén autópálya-kezelő vállalat (DKV).

Mire figyeljen, ha pályamatricát vesz?

július 6, 2017 0

Az év első hat hónapjában 41,94 milliárd forint bevételt származott az e-matrica értékesítéséből, ami az előző év azonos időszakában elért 38,17 milliárd forinthoz képest 10 százalékos növekedést jelent – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ).

Interneten is megvehető a szlovák matrica

július 4, 2016 0

A hazai autópályákon érvényes helyzethez hasonlóan idén már Szlovákiában is elektronikus autópálya-matrica rendszer működik. Aki északi szomszédunk útjaira készül, annak idén már nem kell megállnia valamelyik töltőállomáson, hogy szlovák autópálya-matricát vegyen. Az úgynevezett e-matrica (eznámka) az interneten keresztül, már indulás előtt, illetve az indulást követően az ingyenes mobilalkalmazás segítségével is megvehető.