Újabb 13 Gidrán érkezik Tatára
Két részletben összesen 13 Gidrán harcjármű gördül be a tatai laktanya kapuján – jelentette a Honvédelmi Minisztérium.
Két részletben összesen 13 Gidrán harcjármű gördül be a tatai laktanya kapuján – jelentette a Honvédelmi Minisztérium.
A német Rheinmetall Ukrajnában is gyártani készül Lynx páncélozott gyalogsági harcjárműveket, az erről szóló szándéknyilatkozatot az Ukrajna újjáépítéséról tartott berlini konferencia alkalmából írták alá – közölte a düsseldorfi székhelyű hadiipari és technológiai vállalat.
Megérkezett az első hat Rafale többcélú vadászrepülőgép Horvátországba abból a tizenkettőből, amelyekről két évvel és öt hónappal ezelőtt írt alá szerződést Zágráb Franciaországgal – számolt be róla a helyi sajtó.
Kanada hadserege bejelentette, hogy 11 drónt vásárolt az amerikai General Atomics gyártótól tengerentúli katonai bevetésekhez és az ország hatalmas területe feletti megfigyeléshez.
Magyar-török vegyesvállalat, a Gidrán Páncélozott Járművek Kft. megalapításához szükséges dokumentumokat írt alá január közepén a Rába Járműipari Holding Nyrt. üzleti portfóliójába tartozó Rába Jármű Kft., valamint a török Nurol Makina ve Sanayi A.S. magyar leányvállalata, a Nurol Makina Hungary Kft.
Észtország és Lettország mintegy 693 millió euró (270 milliárd forint) értékben vásárol közösen katonai járműveket – közölte a katonai közbeszerzésekért felelős Észt Védelmi Beruházások Központja.
Kiemelt szerepe van az innovációnak a védelmi képesség növelésében, a hadsereg modernizációjában – mondta Porkoláb Imre dandártábornok, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. (VIKI) vezérigazgatója, a kutatóintézet által szervezett képességbemutatón, Budapesten.
Az izraeli Elbit Systems romániai leányvállalata kapott 120 millió dolláros megbízást a fővállalkozótól a román védelmi minisztérium (MAPN) által megrendelt Piranha 5-ös csapatszállító páncélosok fegyverzetének gyártására – közölte a vállalat.
Magyarország hadiipar-fejlesztési koncepciójában Kaposvárnak is fontos szerep jut, a Rheinmetall Hungary Zrt. Zalaegerszeg után a somogyi megyeszékhelyen hozza létre második, gumikerekes harci járművek építésével, fejlesztésével foglalkozó telephelyét – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter Kaposváron.
Romániai helikopter és rakéta-összeszerelésről írtak alá egyezményeket román és francia cégek Bukarestben a két ország államfője, Klaus Iohannis és Emmanuel Macron jelenlétében.
Copyright © 2024