Együttműködő intelligenciát fejleszt a Honda
Közös, mesterséges intelligenciával kapcsolatos, fejlesztésekbe kezd a Honda és a Boston University.
Közös, mesterséges intelligenciával kapcsolatos, fejlesztésekbe kezd a Honda és a Boston University.
A Honda Precision Parts of Georgia névre keresztelt üzemben megkezdik a Honda új, 10 sebességes automata váltójának tömeggyártását. A 150 milliós beruházás két amerikai Honda üzemet érint, ahol elsősorban elsőkerék-meghajtású járművekbe készül majd az új rendszer.
Nőtt a gyártási volumen alapján harmadik legnagyobb japán autógyártó konszern, a Honda nyeresége pénzügyi éve április-decemberi első három negyedévében külföldi értékesítései emelkedésének és az időszak folyamán végrehajtott költségcsökkentési programnak köszönhetően. A Honda éves eredménytervét is megemelte.
Elektromos autókhoz villanymotorokat gyártó és értékesítő közös vállalat létesítésében állapodott meg a Honda és a Hitachi Automotive Systems.
Generációk óta a Honda egyik legsikeresebb autója a Jazz. A minden értelemben nagyszerű kisautót 1,3 literes motorral és gazdag felszereltséggel tettük próbára.
A Honda a szabadidő-autók egyik ősét támasztotta fel. A Jazz és a CR-V keresztezése egyedi autót eredményezett. Formája megosztó, de minősége és technikája kivételes, kategóriája csúcsát képviseli.
A szeptember 30-án véget ért negyedévben 39 százalékkal 177 milliárd jenre (1,7 milliárd dollár) szökött fel a Honda nettó nyeresége.
Megkezdődött az ötajtós Civic amerikai változatának gyártása a Honda angliai gyárában, Swindonban.
A Honda a vártnál jobb eredménnyel zárta pénzügyi éve első negyedévét kedden közzétett beszámolója szerint.
Copyright © 2023