Várakozáson felül teljesített a Honda

A Honda a vártnál jobb eredménnyel zárta pénzügyi éve első negyedévét kedden közzétett beszámolója szerint.

A harmadik legnagyobb japán gyártó nem egészen 175 milliárd jen (472,8 milliárd forint) nyereséget ért el a június végével zárult három hónapban. Ez 6 százalékos visszaesés éves összevetésben, de így is meghaladja a piac 133 milliárd jenes profitvárakozását.

Az eladásokat visszavetette az év elején kitört, a Takata gyártmányú légzsákok tömeges visszahívásához vezető botrány, miután a Honda a Takata-légzsákok egyik legnagyobb megrendelője. Rontotta a cég eredményét emellett az erős jen, hasonlóan a többi, exportra is termelő japán vállalathoz. A Honda – amely járműveinek 40 százalékát Észak-Amerikában értékesíti – megjegyezte, egy dollár 108 japán jent ért az elmúlt hónapokban, míg tavaly ebben az időszakban 121-et. A japán gyártó ennek ellenére nem módosított éves profitvárakozásán, továbbra is 390 milliárd jen nyereséggel számol, 13 százalékkal többel, mint tavaly. A Honda 4,9 millió autó eladását tervezi a 2017 március végégig tartó pénzügyi évben az előző évi 4,7 millió után.

A japán autógyárak közül a második legnagyobb, a Nissan a múlt héten 136,4 milliárd jenes profitról számolt be, ez 11 százalékos visszaesés 2015 ugyanezen időszakához képest.

Az első számú gyártó, a Toyota csütörtökön teszi közzé negyedéves eredményét.