Továbbra is gyengén muzsikál az euróövezeti ipar
A vártnál erősebben csökkent az euróövezet ipari termelése novemberben, ami végképp szertefoszlatja azokat a reményeket, hogy felpattan a növekedés a gyenge harmadik negyedéves teljesítmény után.
A vártnál erősebben csökkent az euróövezet ipari termelése novemberben, ami végképp szertefoszlatja azokat a reményeket, hogy felpattan a növekedés a gyenge harmadik negyedéves teljesítmény után.
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett – erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 1,1 százalékkal csökkent.
Csökkent Németország ipari termelése novemberben, újabb jeleként annak, hogy Európa legnagyobb gazdaságában lassul a növekedés a kedvezőtlen külpiaci helyzet következményeként.
Tavaly novemberben 4,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal emelkedett – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A szeptemberi mélypont után októberben javítani tudott az ipar, a várakozásokat lényegesen meghaladva nőtt az ipari termelés a szeptemberi 0,6 százalékos visszaesés után – így értékelték a KSH előzetes adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Nőtt az ipari termelés, de az ipari kapacitások kihasználtsága stagnált szeptemberben az Egyesült Államokban.
Három százalékkal nőtt az orosz ipari termelés az első kilenc hónapban éves összevetésben, lassabban az első nyolchavi 3,1 százaléknál.
Áprilisban az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit a márciusi 2,4 százalékos csökkenés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a kibocsátás növekedése 2,9 százalékosra gyorsult az előző havi 1,9 százalékról. A jelentős eltérést a nyers és a kiigazított adatok között az okozta, hogy idén áprilisban kettővel több munkanap volt, mint egy évvel korábban.
Novemberben havi szinten 1,5 százalékkal nőtt a japán ipari termelés a japán kereskedelmi minisztérium adatai szerint.
Az ipari termelés volumene augusztusban 11,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett. A jelentős eltérést a nyers adatokhoz képest az okozza, hogy 2016 augusztusában hárommal több munkanap volt, mint egy évvel korábban – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ipari termelés volumene 4,7 százalékkal elmaradt júliusban az egy évvel korábbit – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Folytatódik a gazdasági fellendülés 2016-ban az Európai Unióban, a Businesseurope legfrissebb előrejelzésében 2,0 százalékos GDP-növekedést prognosztizál, az eurózónában ugyanakkor ennél alacsonyabb, 1,7 százalékos bővüléssel számolnak.
Az orosz ipari termelés éves szinten és havi összevetésben egyaránt csökkent júliusban, és ezzel megszakadt az előző két hónap növekedési sorozata.
Nőtt az Európai Unió és az euróövezet ipari termelése havi szinten júniusban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
Javuló tendenciát mutat a görög ipari termelés növekedése a görög statisztikai hivatal, az Elstat kedden közzétett kimutatása szerint.
Csehországban a szakértők által vártnál nagyobb ütemben bővült az ipari termelés júniusban, és a külkereskedelmi többlet is a becsültnél magasabb lett. A jegybank a devizatartalék júliusi növekedéséről számolt be.
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a német ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn publikált kimutatása szerint. Kínából kedvezőtlen adatok érkeztek.
Copyright © 2024