Újabb kínai autómárka érkezett Magyarországra
A Farizon, Kína egyik vezető elektromos haszongépjármű-márkája hivatalosan is megérkezett Magyarországra. Kezdetben két modellje kapható nálunk kizárólag a Duna Autó forgalmazásában.
A Farizon, Kína egyik vezető elektromos haszongépjármű-márkája hivatalosan is megérkezett Magyarországra. Kezdetben két modellje kapható nálunk kizárólag a Duna Autó forgalmazásában.
A Chery egyik Európába is exportált márkája tavaly berobbant a magyar piacra. Az Omoda 2024-ben pár hónap alatt több autót értékesített Magyarországon, mint az évtizedek óta az utcaképet meghatározó olasz Alfa Romeo. Januárban pedig megelőzte a Seatot, a Hondát, a Citroent és a Fiatot. És ezt egyetlen modellel (Omoda 5)…
Jelentősen felfutott a kínai autók értékesítése, 2024-ben 3559 kínai autó talált gazdára. A távol-keleti márkáknak az idei év gyengén kezdődött. A márkák között immár a Szegeden gyárat építő BYD vezet (120 eladott jármű), de szépen fogynak az Omodák is (79 autó), miközben az importőrváltásban lévő MG forgalma látványosan visszaesett (36 autó). Hamarosan újabb kínai gyártók újabb autói érkeznek a magyar piacra.
A Sealion 7 már a BYD hatodik, tisztán elektromos hajtású modellje a magyar piacon, és egyben az óceán sorozat negyedik tagja a Dolphin, a Seal limuzin és a Seal U szabadidő-autó után.
Jelentősen felfutott a kínai autók értékesítése, 2024-ben 3559 kínai autó talált gazdára. A márkák között vezet az MG (1659 eladott autó), az újonnan érkező és gyorsan növekvő BYD már ott lohol mögötte a második helyen 1548 értékesített kocsival, harmadik a haszonjárműves Cenntrót (100 jármű) megelőző Omoda 188 autóval. Hamarosan bővül a statisztika a Jaecoo, a DFSK, a Geely, Nio, Dongfeng és a Seres kínai márkák újonnan forgalomba helyezett modelljeivel.
Jelentősen felfutott a kínai autók értékesítése – az első 11 hónapban 3147 kínai autó talált gazdára. A márkák között vezet az MG (1531 eladott autó), az újonnan érkező és gyorsan növekvő BYD már ott lohol mögötte a második helyen 1361 értékesített kocsival, harmadik a haszonjárműves Cenntrót megelőző Omoda 107 autóval. Hamarosan bővül a statisztika a Jaecoo, a DFSK, a Geely, Nio, Dongfeng és a Seres kínai márkák újonnan forgalomba helyezett modelljeivel.
Jelentősen felfutott a kínai autók értékesítése – az első tíz hónapban közel 2800 kínai autó talált gazdára. A márkák között vezet az MG (1412 eladott autó), az újonnan érkező BYD a második 1176 értékesített kocsival, harmadik a haszonjárműveket forgalmazó Cenntro 74 autóval. Hamarosan bővül a statisztika az Omoda, a Jaecoo, a DFSK, a Geely és a Seres kínai márkák újonnan forgalomba helyezett modelljeivel.
Jelentősen felfutott a kínai autók értékesítése – az első kilenc hónapban közel 2,5 ezer kínai autó talált gazdára. A márkák között vezet az MG (1310 eladott autó), az újonnan érkező BYD a második 1025 értékesített kocsival, harmadik a haszonjárműveket forgalmazó Cenntro 56 autóval. Hamarosan bővül a statisztika az Omoda, a Jaecoo, a DFSK és a Seres kínai márkák újonnan forgalomba helyezett modelljeivel.
Jelentősen felfutott a kínai autók értékesítése – az első nyolc hónapban 2160 kínai autó talált gazdára. A márkák között vezet az MG (1249 eladott autó), az újonnan érkező BYD a második 837 értékesített kocsival, harmadik a haszonjárműveket forgalmazó Cenntro 40 autóval. Hamarosan bővül a statisztika az Omoda, a Jaecoo, a DFSK és a Seres kínai márkák újonnan forgalomba helyezett modelljeivel.
Jelentősen felfutott a kínai autók értékesítése – az első hét hónapban 1985 kínai autó talált gazdára. A márkák között vezet az MG (1213 eladott autó), az újonnan érkező BYD a második 708 értékesített kocsival. Hamarosan bővül a statisztika az Omoda, a Jaecoo, a DFSK és a Seres kínai márkák újonnan forgalomba helyezett modelljeivel. Várhatóan az EU-s szankciók bevezetésével megtorpan év végére a lendület.
Beindult a kínai autók inváziója, míg tavaly meghaladta az 1600-at, idén az első hat hónapban máris 1813 kínai autó talált gazdára. A márkák között vezet az MG, az újonnan érkező BYD a második. Hamarosan bővül a statisztika az Omoda, a Jaecoo, a DFSK és a Seres kínai márkák újonnan forgalomba helyezett modelljeivel. Az EU vámok azonban kissé visszafoghatják a kínai márkák népszerűségét.
Kínában 2,359 millió új autót adtak el áprilisban, 9,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, miközben a járműgyártás 12,8 százalékkal, 2,406 millióra emelkedett
Beindult a kínai autók inváziója, míg tavaly meghaladta az 1600-at, idén több mint valószínű, hogy elérjük a kétezres darabszámot. Az első öt hónapban máris 1243 kínai autó talált gazdára. A márkák között vezet az MG, az újonnan érkező BYD a második. Hamarosan bővül a statisztika az Omoda, a Jaecoo, a DFSK és a Seres kínai márkák újonnan forgalomba helyezett modelljeivel.
Beindult a kínai autók inváziója, míg tavaly meghaladta az 1600-at, idén több mint valószínű, hogy elérjük a kétezres darabszámot. A márkák között vezet az MG, az újonnan érkező BYD a második.
A 35. évfordulóját ünneplő Duna Autó csoport vezetője ünnepélyes keretek között írta alá a kínai a Seres és DFSK márkák országos disztribúciójának beindítására vonatkozó megállapodást. Ez az új partnerség két újabb meghatározó márkával gazdagítja a Duna Autó cégcsoport portfólióját.
Meghaladta az 1600-at a hazánkban tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele a Kínában gyártott európai és amerikai modelleket (például BMW iX3, DS9, Volvo S90, Tesla Model 3 stb.)… A kínai autók inváziója még csak most indul, idén több mint valószínű, hogy elérjük a kétezres darabszámot. A márkák között vezet az MG, az újonnan érkező BYD a második.
A BAIC Motor Corp. kínai autógyártó mintegy 1,7 millió járművet értékesített tavaly, 17,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, ebből 190 ezret exportált, 73,5 százalékkal többet, mint 2022-ben – áll a cég közleményében.
Copyright © 2026