Uniós pénzből vesz elektromos motorvonatokat a MÁV
Kiírta a MÁV-Start a felhívást 40 nagy befogadóképességű, egyenként 600 utast szállító villamos motorvonat beszerzésére, amire a kormány korábban 150 milliárd forint uniós forrást különített el.
Kiírta a MÁV-Start a felhívást 40 nagy befogadóképességű, egyenként 600 utast szállító villamos motorvonat beszerzésére, amire a kormány korábban 150 milliárd forint uniós forrást különített el.
Húsz nemzetközi forgalomra alkalmas, IC+ vasúti személykocsi gyártását készíti elő a MÁV-Start Zrt. A 200 kilométer/órás sebességre képes járművekhez szükséges forgóváz és fékrendszer alkatrészcsomagok együttes beszerzésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Siemens Zrt. és a Knorr-Bremse konzorciumának ajánlata bizonyult a legjobbnak. A felek bejelentése szerint az eszközöket részben Magyarországon gyártják majd. A Siemens-Knorr Konzorcium az alkatrészcsomagok szállítását 2017 áprilisában kezdi.
A cégbíróságon bejegyezték a BHÉV Zrt.-t, így nyugvópontra kerülhet a budapesti városhatáron túl közlekedő HÉV ügye – közölte a Világgazdaság.
Magas szintű kormányzati egyeztetések folynak a Rail Cargo Hungaria – az egykori MÁV Cargo – részleges visszavásárlásáról, értesült iparági forrásokból a Magyar Idők.
Átadták a MÁV-Start új járműfényező kabinját Dombóváron – közölte a vasúttársaság, a beruházást mintegy 185 millió forint saját forrásból hét hónap alatt valósították meg, a kabin kialakításával rövidül a járműfelújítások és -karbantartások időtartama.
Hét dízel-villamos tolatómozdonyt újít fel a Mol számára a MÁV-Start Zrt. szolnoki vasúti járműjavítási telephelye és a Ganz Motor Kft., az első mozdonyt október 4-én adták át Százhalombattán, a Dunai Finomítóban.
A MÁV-Start és a Győr-Sopron-Ebenfurt Vasút (GYSEV) belföldi menetrendje bekerült a Google Térkép online útvonaltervező rendszerébe – jelentették be Budapesten.
A fővárosi HÉV-vonalak átvétele várhatóan 2017 elején zárul – közölte a MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére.
A MÁV Start hazai beszállítókat keres a saját fejlesztésű IC+ vasúti kocsik sorozatgyártásához – közölte a MÁV Zrt.
Megkezdődött annak a húsz nagy sebességű, nemzetközi közlekedésre is alkalmas vasúti kocsinak a gyártás-előkészítése, amelyet a MÁV-Start saját forrásból finanszíroz, és a beruházás már tulajdonosi jóváhagyással is rendelkezik – írja a Magyar Hírlap.
Copyright © 2025