Mercedes-Benz CLA 250+ teszt: telitalálat
A Mercedes-Benz CLA év autója lett idén Európában és versenyben van Magyarországon az Év Zöldautója címért. Nem érdemtelenül és nem véletlenül.
A Mercedes-Benz CLA év autója lett idén Európában és versenyben van Magyarországon az Év Zöldautója címért. Nem érdemtelenül és nem véletlenül.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 ezer forint összegű eredményrészesedés kifizetéséről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár munkavállalói számára. Az egyszeri juttatás kifizetésére a márciusi munkabérrel együtt, április elején kerül sor.
A Mercedes-Benz üzemi nyeresége a vártnál nagyobb mértékben, 57,2 százalékkal esett tavaly az egyre erősödő kínai verseny, az emelkedő vámok és a negatív devizahatások miatt.
A Mercedes-Benz Magyarországra hozza az A-osztály gyártását is az idei évtől – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Bár a német üzletemberek elejétől fogva látták, mennyire kockázatos engedni a kínai befolyásnak és kitenni magukat a kínai piacnak, a hatalmas profit érdekében feladták függetlenségüket és így a jövőjüket is.
A német Mercedes-Benz járműgyártó adózott eredménye 1,19 milliárd euró volt az idei harmadik negyedévben. Főleg Kína az oka ennek.
Jól megy sokaknak Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára. Nézzük, milyen autókat vettek a leggazdagabb magyarok augusztusban.
A Mercedes-Benz autógyártó vállalat nyeresége az első félévben az egy évvel korábbinak kevesebb mint a felére esett vissza az alacsonyabb értékesítési volumen, a hatékonyságnövelő intézkedések költségei, valamint a megemelt vámok miatt – derül ki a cég honlapján publikált jelentésből.
Bár sokáig tagadták, hogy lesz újra V8 a legerősebb E-osztályban, végül csak belátták Stuttgartban, hogy a vásárlók igénye szent és megfontolandó, ha (sok) pénzt akarnak keresni. Tesztünk alanyát még sorhatos hajtja izmos villanymotorral és rengeteg lóerővel. Kétségkívül fantasztikus autó a Mercedes-AMG E 53, de érezni benne, hogy lehet ennél jobbat is. Ha pedig nem az a cél, hogy a legjobb légy, akkor meg minek erőlködni?
Az utóbbi időben nem jöttek be nekem a csillagos márka modelljei. Kivétel a CLE Coupé. Ez igen, ez végre egy dögös Mercedes-Benz. Kipróbáltam az izompacsirtát.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. árbevétele 2024-ben 4,171 milliárd euró volt, ami több mint 904 millió euróval elmaradt a 2023-as értéktől, az autóipari vállalat adózott eredménye tavaly 57,596 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 95,661 millió euró nyereségről – közölte a társaság.
Exkluzív közösségi élménytér, high-end megoldások és szolgáltatások, old- és youngtimer legendák várják a prémium autózás szerelmeseit a Pappas Auto megújult Hunyadi úti telephelyén.
Elkészült októberben a kétmilliomodik autó a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, amely egy tisztán elektromos hajtású, kék, ötüléses EQB – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
Átadták a német ZF technológiai cégcsoporthoz tartozó ZF Chassis Modules Hungary Kft. új autóipari gyártócsarnokát Kecskeméten – közölte a cég.
Két hónapon belül már második alkalommal csökkentette éves eredmény-előrejelzését a Mercedes-Benz autóipari konszern, elsősorban a nyereséges csúcsmodellek iránti gyengébb kínai kereslet miatt.
A Mercedes-Benz AG az idei második negyedévben 600 ezer 100 járművet (autót, kisteherautót, mikrobuszt) értékesített, 6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál – közölte a cég.
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80 ezer euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
Copyright © 2026