Veszik a BMW-t, mint a cukrot

november 19, 2017 0

2017 október végén a vállalatcsoport egész éves, globális értékesítési mutatója 2 008 849 darabon állt, amely a történelmi rekordként elkönyvelt tavalyi esztendő tükrében újabb 3,4 százalékos abszolút fejlődést jelent. Miközben a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik osztatlan népszerűsége egy év leforgása alatt nem kevesebb, mint 63,7 százalékkal nőtt, a BMW, a Mini és a BMW Motorrad is új havi csúcson zárt.

Növelte nyereségét az Infineon

november 19, 2017 0

A negyedik negyedévi dollárgyengülés hátrányos hatása ellenére is jelentősen növelte nyereségét a szeptemberrel zárt pénzügyi évében a járműelektronikai chipgyártásban erősen érdekelt német Infineon félvezető-ipari vállalat.

885 ezer forintot keresett minden autóján az Audi

november 18, 2017 0

Az Audi-csoport 2017. harmadik negyedévének végén stabil pénzügyi eredményekről számolt be amellett, hogy tovább folytatódott a vállalat átalakításának folyamata. Az év első kilenc hónapjában számos kihívás ellenére a vállalatnak sikerült 44,2 milliárd eurós árbevételt elérni, működési eredménye pedig 3,9 milliárd euróra adódott. A vállalat operatív árbevétel-arányos nyereségrátája így elérte 8,9 százalékot.

Figyelmeztetett a Continental

november 16, 2017 0

A nyersanyagárak emelkedése ellenére jelentősen emelkedett a Continental árbevétele és nyeresége az első háromnegyed évben.

Jól megy a Siemensnek, mégis leépít

november 16, 2017 0

Növelte forgalmát és nyereségét a negyedik negyedévben és a teljes pénzügyi évben is a Siemens AG gépipari konszern, erőművi gázturbina üzletágában azonban a világpiac átalakulása miatt a gyártókapacitás és a létszám csökkentésére készül.

940 ezer forintot keresett minden autóján a BMW

november 14, 2017 0

Enyhén csökkent a BMW AG nyeresége a harmadik negyedévben a beruházások és a kutatás-fejlesztési költségek növekedésének következtében – derül ki a német autóipari konszern honlapján közzétett eredmény beszámolóból.

207 ezer forintot keresett minden autóján a Toyota

november 13, 2017 0

Javította éves profit-előrejelzését a Toyota japán autógyártó, amely a napokban hozta nyilvánosságra az április 1-jén kezdődött 2018-as pénzügyi évének első féléves, illetve második negyedéves eredményeit tartalmazó gyorsjelentést.

Kína húzza le a Hyundai eredményeit

november 9, 2017 0

Elsősorban a kínai és az amerikai eladások csökkenése miatt 20 százalékkal esett Dél-Korea legnagyobb, és egyben a világ ötödik legnagyobb autógyártója, a Hyundai negyedéves profitja.

Tündököl az Audi

november 6, 2017 0

Az eladások növekedésének és a költségcsökkentésnek köszönhetően a harmadik negyedévben az alacsony tavalyi bázisról kétszeresére nőtt az Audi nyeresége.

Hízik a PSA kasszája

október 31, 2017 0

Növelte eladásait a harmadik negyedévben a Peugeot, a Citroen, a DS és az Opel-Vauxhall márkájú autókat gyártó francia PSA Group autóipari konszern.

Veszteséget jelentett a GM

október 30, 2017 0

Európai érdekeltségeinek értékesítése miatt veszteséget termelt a General Motors (GM) a harmadik negyedévben, ám az Opel és a brit testvérmárka, a Vauxhall eladását nem számolva 2,5 milliárd dollár adózás előtti nyereséget ért el.

Jól megy a Fiatnak

október 29, 2017 0

A SUV modellek sikerének köszönhetően erőteljesen emelkedett az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles (FCA) autógyár nyeresége.

1 26 27 28 29 30 33