Nagy profitot ért el a Rába

Rába
A Rába-csoport 396,4 millió forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben, ami 129,0 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki értéket – közölte a társaság.

A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentéskészítési szabványok (IFRS) szerint készített jelentés alapján a 2018. első negyedévi adózás előtti nyereség 526,48 millió forint volt, ami 258,13 millió forinttal több a 2017. első negyedévinél.    A jelentés idézi Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: az idei év erősen indult, kiemelkedő forgalombővülés és eredményesség jellemezte a Rába-csoport működését.    “Növekvő európai kulcspiacaink mellett a stabil pénzügyi hátterünk jelentősen bővíti üzletfejlesztési lehetőségeinket akár a saját kezdeményezésű, akár a partnereink bevonásával megvalósuló projektjellegű üzletek formájában” – emelte ki a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

A Rába első negyedéves konszolidált árbevétele 12,4 milliárd forint volt, ami 17,5 százalékos növekedés a bázisidőszakkal összevetve, egyúttal az elmúlt évtized második legnagyobb csoportszintű értékesítési teljesítménye.     A kiváló pénzügyi eredmény és a kulcspiacok tartósnak ígérkező élénkülése támogatja a folyamatosan modernizálódó társaság üzleti lehetőségeinek kiszélesítését – közölték.     A Rába rugalmasan tudott reagálni 2018 első negyedévében az európai piacok növekedésére. A futómű-üzletág esetében a kontinens országúti nehézgépjármű-piaca, míg a jármű-üzletágnál a hegesztett járműalváz-piac bizonyult árbevétel-húzó jelentőségűnek.

A csoport mindhárom üzletága nyereséges üzemi eredménnyel járult hozzá a több mint duplájára növekvő működési nyereséghez, amely 550 millió forintra rúgott, szemben a 2017 első negyedévében elért 264 millió forinttal. A megtermelt kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménynyereség (EBITDA) 1 milliárd 44 millió forintot ért el, szemben az egy évvel korábbi 777,58 millió forinttal.