Rekord nyereséget jelentett az Nvidia
Az Nvidia, a grafikai processzorok amerikai óriásgyártója rekord összegű nyereséget és bevételt ért el az idei második pénzügyi negyedévében.
Az Nvidia, a grafikai processzorok amerikai óriásgyártója rekord összegű nyereséget és bevételt ért el az idei második pénzügyi negyedévében.
Növekvő első féléves bevételről és javuló működési eredményről számolt be a német Schaeffler globális autóipari és ipari beszállító, egyúttal javított idei előrejelzésén – derült ki a vállalat honlapján közzétett közleményből.
A Waberer’s International Nyrt. 175,9 millió euró árbevételt ért el a második negyedévben, ami 1,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 2,5 millió euróról 15,1 millió euróra emelkedett – tette közzé a szállítmányozó társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az első féléves eredmények alapján a menedzsment megemelte a társaság eredményvárakozását (ebit) 33 millió euróról a 37-40 millió euró közötti sávba.
Növelte eladásait, értékesítési árbevételét és működési eredményét a második negyedévben és az év első felében a Daimler Truck haszongépjármű és autóbusz gyártó konszern, és eredményességének javulását valószínűsíti az egész évre vonatkozóan is a honlapján publikált beszámolójában.
Romlott kissé a Harley-Davidson (HD) második negyedéves eredménye, egy nem tervezett üzemleállás miatt ugyanis mind az értékesítési árbevétel, mind a nyereség csökkent, és a cég éves eredménytervét is visszafogta kissé.
Nőtt a Volvo autógyártó bevétele az idei második negyedévben, miközben a működési nyeresége feleződött.
Nőttek a Volkswagen konszern járműeladásai júniusban és az év első felében is az egy évvel korábbihoz képest a konszern honlapján publikált kimutatás alapján.
Növekvő járműeladásról jelentett a Daimler Truck német haszongépjármű-gyártó.
Növelte eladásait a Mercedes-Benz autógyár: a második negyedévben 6 százalékkal, az év első felében 5 százalékkal éves bázison – jelentette be az autógyártó vállalat Stuttgartban.
A kínai tulajdonú svéd Volvo Cars júniusban 66 ezer 379 járművet értékesített, 33 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; a bővüléshez lényegesen hozzájárult a teljesen elektromos […]
Erős fél évet zártak a BMW csoport márkái a magyarországi újautó-piacon: 2023. január és június között a BMW eladásai 15 százalékkal, a Mini márkáé 43 százalékkal bővültek az előző év hasonló időszakához képest – tájékoztatott a BMW Group Magyarország.
Erőteljesen nőtt a Ferrari NV olasz sportautó-gyártó nyeresége és bevétele az első negyedévben, a cég megerősítette idei eredményvárakozását.
A szoftveralapú autóipari fejlesztések trendjére reagálva átalakítja autóipari beszállítói tevékenységét az ágazat világszerte egyik legnagyobb szereplője, a Bosch – ismertették Stuttgartban a német technológiai óriáscég éves üzleti jelentésének bemutatóján.
Az AutoWallis csoport 100,5 milliárd forint árbevételt ért el az idei első negyedévben, 74 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakinál, nettó nyeresége pedig 156 százalékkal, 4,98 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Ford Motor amerikai járműgyártó 1,76 milliárd dollár adózott nyereséggel zárta az idei első negyedévet az egy évvel korábbi 3,1 milliárd dolláros nettó veszteség után.
A német Siemens AG ipari konszern több mint háromszorosára növelte adózott eredményét a március végével záródott pénzügyi második negyedévében, meghaladva a várakozásokat.
A Magyar Suzuki Zrt. 2022-ben összesen 129 ezer 22 járművet gyártott, 128 ezer 536 autót értékesített. A teljes eladás 88 százalékát (113 ezer 817 autó) 123 országba exportálták.
Copyright © 2025