Elveszítette koronáját a Toyota
A Toyota tavaly elveszítette négy egymást követő évben tartott világpiaci vezető pozícióját.
A Toyota tavaly elveszítette négy egymást követő évben tartott világpiaci vezető pozícióját.
A Toyota 600 millió dollárt fektet be az Egyesült Államok Indiana szövetségi állam déli részén található gyárába, ahol ezzel 400 új munkahelyet teremt.
A Toyota elnöke szerint a japán autóipari cég “azon gondolkodik”, hogy angliai gyártóbázisa “miként élheti túl” Nagy-Britannia kivonulását az Európai Unió egységes belső piacáról.
Tavaly 1,344 millió személygépkocsit gyártottak Csehországban, ami új rekordot jelent, és 8 százalékkal több, mint 2015-ben – közölte Bohdan Wojnar, a cseh autóipari szövetség igazgatótanácsának tagja.
A Volkswagen AG adta el a legtöbb járművet tavaly, megelőzve a japán Toyotát, amely négy egymást követő évben állt a globális eladási lista élén – közölte a német központú autógyártó.
A Toyota és száz százalékban tulajdonolt Daihatsu közös vállalatban kezdte meg működését az év első napján. A feltörekvő piacokra szánt kompakt modelleket gyártó Emerging-market Compact Car Company termékfilozófiáját az Ázsiában népszerű Daihatsu adja.
Az autókban használható okostelefonos alkalmazások iparági szabványosításán dolgozik közösen a Toyota és a Ford.
A Toyota 2016-ra közel 10,1 millió új autó eladásával számol globálisan, egy százalékkal elmaradva az előző évitől, 2017-ben azonban már enyhe növekedést vár az előzetes becslések alapján, 10,2 millió új gépjármű értékesítésével.
A Toyota Ausztráliában üzembe állított egy mobil hidrogéntöltő állomást, aminek segítségével a vállalat három Mirai üzemanyagcellás szedánja bárhová képes eljutni, ahová egy hagyományos hajtású autó is. Az áttörést jelentő berendezést a cég helyi mérnökei és beszállítói fejlesztették ki ideiglenes megoldásként, mivel Ausztráliában még nem épült ki az infrastruktúra az üzemanyag-cellás autók feltankolásához.
A Toyota azzal számol, hogy jövőre 10 millió 202 ezer járművet értékesít globálisan, ami 1 százalékkal múlja felül az idei évre tervezett 10 millió 91 ezret.
Családként érkezik az európai piacra a Toyota ProAce, három hosszúságban, kétféle tengelytávval, négy kivitelben és két felszereltségben.
Ötvenéves legendát újított meg a Toyota, a Hilux 1968 óta kirobbanthatatlan a platós kisteherautók mezőnyéből. Lengyelországban tettük próbára a munkagépet.
A konszern keretein belül önállóan működő részleget hoz létre a Toyota az elektromos járműtechnológia fejlesztésére.
Csak dicsérni tudjuk a Toyotát, hogy nem hagyja abba a villamosítási hadműveletet, így végre Európában is lehet hibrid Toyota SUV-t kapni. A RAV4 Hybrid a típus legjobb változata, amely még 4×4-es hajtás nélkül is jó társunk lehet a hétköznapokban.
A Toyota lengyelországi gyárában készül majd a Törökországban gyártott C-HR modell kézi sebességváltója és hibrid sebességváltó-differenciálmű egysége – jelentette be a Toyota.
A jen erős árfolyama miatt csökkent a Toyota első féléves működési eredménye és nyeresége, az autógyár azonban ennek ellenére is felfelé javította korábbi éves prognózisát.
A Toyota a felhasználók közötti autómegosztás kialakulófélben lévő piacán szeretné megvetni a lábát, ezért a japán Sparx Group vagyonkezelővel és más cégekkel 10 millió dollárt fektetett be a San Francisco-i központtal működő Getaround gépjárműmegosztó startup vállalkozásba.
Copyright © 2024