Fellendülésre számít a Toyota
Négy japán vállalatból három a gazdasági teljesítmény javulására számít az év hátralévő részében a Kyodo hírügynökség által végzett felmérés szerint.
Négy japán vállalatból három a gazdasági teljesítmény javulására számít az év hátralévő részében a Kyodo hírügynökség által végzett felmérés szerint.
Közös összeszerelő üzemet létesít a Toyota és a Mazda az Egyesült Államokban 1,6 milliárd dolláros beruházással az elektromos járműtechnológiai fejlesztési céllal létesített részvénycserés együttműködésük keretében – jelentette be közösen a két japán autógyár.
A vártnál kevésbé csökkent a Toyota működési eredménye a június 30-án véget ért három hónapban; a japán autógyártó a gyengébb jenre hivatkozva 16 százalékkal emelte a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó eredmény prognózisát.
Szerényen emelkedett a forgalomba állított új személygépkocsik száma júniusban Európában, a Fiat Chrysler (FCA) és a Toyota erősen növelte eladásait, miközben a régió öt legnagyobb piaca vegyes képet festett.
Kockázati tőkebefektető alapot hozott létre a Toyota 100 millió dollár alaptőkével startup-vállalkozások finanszírozására négy, az autóipar szempontjából kulcsfontosságú technológiai területen a Nikkei gazdasági lap beszámolója szerint.
Tavalyhoz hasonlóan a Google volt idén is a világ legértékesebb márkája – derült ki a Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat “Brandz Top 100” felméréséből. Az autógyártók között továbbra is a Toyota vezet a BMW és a Mercedes-Benz előtt.
Tizenegy piaci szereplő összefogásával jön létre az új közös vállalat, amely támogatja a Japánban stratégiai pontokon létesített hidrogén töltőállomások építését, szélesebb vásárlói kör számára téve elérhetővé a teljesen zöld, zéró károsanyag-kibocsátást jelentő hidrogén üzemanyagcellás autózást.
A Toyota megkezdte a vállalat motomacsi üzemében (Toyota City, Japán) telepített nagynyomású kombinált energiafejlesztő rendszerének tesztüzemét. A hibrid energiafejlesztő rendszer szilárd oxidos üzemanyagcella és mikro-gázturbinákat alkalmaz. A tesztüzemben belső energiafejlesztőként fogják hasznosítani a rendszert, hogy teszteljék és kiértékeljék hatásfokát, teljesítményét és tartósságát.
A japán Toyota autókonszern 1,33 milliárd dollárt fektet be az amerikai Kentucky államban található üzemének fejlesztésébe.
Két német autógyártó, a BMW és a Daimler volt a világon a két legnyereségesebb ágazati cég 2016-ban – derül ki az Ernst & Young (EY) vállalati tanácsadó cég adataiból.
Hibrid modelljei piaci sikerére építve öt százalékkal 975 ezerre tervezi növelni európai eladásait, és egyúttal öt százalékos piaci részesedésének a megtartására törekszik az idén a Toyota.
Több mint ötven éve színesíti a világ utcaképét a Toyota Corolla, és úgy tűnik, hogy ez még évtizedekig így is marad. Három évvel a tizenegyedik generáció premierje után a japánok átdolgozták a világ egyik legnépszerűbb autóját, az alapok azonban nem változtak.
Az együttműködési tárgyalások megkezdéséről állapodott meg a Toyota és a Suzuki japán járműgyártó.
A hidrogénalapú technológiák szélesebb körű alkalmazását sürgetik energetikai, közlekedési és ipari világcégek, az általuk alapított Hidrogén Tanács szerint a hidrogén energiaforrásként való felhasználása a globális klímavédelmi célok sikeréhez is hozzájárulhat – közölte a Toyota.
A Toyota tavaly elveszítette négy egymást követő évben tartott világpiaci vezető pozícióját.
A Toyota 600 millió dollárt fektet be az Egyesült Államok Indiana szövetségi állam déli részén található gyárába, ahol ezzel 400 új munkahelyet teremt.
A Toyota elnöke szerint a japán autóipari cég “azon gondolkodik”, hogy angliai gyártóbázisa “miként élheti túl” Nagy-Britannia kivonulását az Európai Unió egységes belső piacáról.
Copyright © 2023