Vezéráldozat a Volkswagennél
Új vezérigazgató kinevezéséről és a vállalatvezetés átszervezéséről döntött a német Volkswagen-csoport (VW) felügyelőbizottsága.
Új vezérigazgató kinevezéséről és a vállalatvezetés átszervezéséről döntött a német Volkswagen-csoport (VW) felügyelőbizottsága.
A japán Hino Motors Ltd. haszongépjármű gyártó vállalat önvezető, hibrid és elektromos járműtechnológiai együttműködést készül kialakítani a német Volkswagen AG konszern haszongépjármű gyártó érdekeltségével a japán Nikkei gazdasági lap beszámolója szerint.
Eladásainak tíz százalékos növekedésével történetének a legeredményesebb januárját tudhatja maga mögött a Volkswagen konszern.
A részvényesi érték tekintetében a Volkswagen csoport, a norvég Kongsberg beszállító és a brit Vertu Motors kereskedő cég teljesített a legjobban 2017 negyedik negyedévében, a többi cég esetében változó eredmények születtek a járműipari szektorban. Az Automotive News Europe és a PwC adatai szerint a harmadik negyedéves jó eredményekhez képest lassulás állt be a növekedésben, sőt, esetenként visszaesés is történt az előző negyedévhez képest.
A magyarországi Volkswagen márkakereskedéseknek a következő két év alatt jelentős fejlesztéseket kell végrehajtaniuk, hogy felkészüljenek a 2020-ban érkező új technológiákra – mondta Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria (PH) Volkswagen márkaigazgatója az MTI-nek.
A Volkswagen a kínai autópiac 4 százalékos forgalomnövekedésére számít 2018-ban és ezzel nagyjából megegyező mértékben tervezi növelni saját eladásait is.
Továbbra is a Volkswagen csoport (VW) a világ legnagyobb autógyártója, a német társaság tavaly minden korábbinál több gépjárművet adott el, és rekordnagyságú bevételre tett szert.
Az év végére a Volkswagen által gyártott autók száma meghaladta a 6 milliót, és ez által új rekordot állított fel. Az új rekordhoz a Volkswagen-csoport központi márkájának történelme során eddig legnagyobb termékoffenzívája, illetve az ügyfelek részéről az egész világon megmutatkozó növekvő kereslet vezetett. A Volkswagen Jetta, a Golf, a Santana, a Passat és a Polo vezeti a márka világméretű gyártási rangsorát.
2017-ben a Volkswagen haszonjárművek márkája megközelítőleg 495 511 gépkocsit gyártott, mellyel újabb rekordot állított fel. A korábbi, 2016-os adatokkal összevetve a márkának 3,8 százalékkal sikerült növelnie a gyártott gépkocsik mennyiségét. A gyártási mutatószámok alapján jelentős növekedést produkált a Transporter sorozat és a Caddy, valamint az Amarok pickup.
A Porsche Hungária (PH) Kft. tíz százalék körüli növekedéssel, mintegy 35 ezer gépkocsi eladásával zárja az idei évet – mondta Eppel János ügyvezető igazgató. Jelezte: a magyarországi autópiacon az idén várhatóan 112 ezer személygépkocsit és 23 500 kishaszonjárművet helyeznek forgalomba.
Száz héttel az I.D.-család első tagjának tervezett gyártáskezdete előtt a márka vezetősége az MEB Supplier Summit alkalmával egyeztette a legjelentősebb beszállítókkal a gyártás beindításának fő mérföldköveit. Az új, modulrendszerű elektromos hajtáskoncepció (MEB) alapjaira épülő első járműként a kompakt, tisztán elektromos hajtású Volkswagen I.D. 2019 végétől a szászországi Zwickauban gördül majd le a szerelőszalagról.
A berlini TechCrunch Disrupt konferencián bemutatta első modelljét a Volkswagen konszern elektromos autókat gyártó márkája, a Moia.
Sajtóértesülések szerint a VW-csoport élénken érdeklődik GAZ orosz kishaszonjármű-gyártó részvényei iránt. A tárgyalások megkezdődtek, de nem derült ki, mekkora részesdést és milyen áron vennének a németek.
Több mint 2500 kilométert tettünk meg négy személlyel és sok csomaggal Magyarországon és Erdélyben, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a kompakt kategóriában nincs jobb autó a Golfnál.
A Volkswagen márka következetesen ülteti át a gyakorlatba „Transform 2025+” stratégiáját. A legnagyobb hangsúlyt a moduláris gyártás további fejlesztése, a modelloffenzíva folytatása és az e-mobilitás mindinkább előtérbe helyezése kapja. E cél érdekében a Volkswagen-csoport központi márkája 22,8 milliárd eurós befektetésre készül világszerte 2018 és 2022 között.
A januártól október végéig tartó időszakban a Volkswagen haszonjárművek márka 410 900 járművet adott át ügyfeleinek világszerte. Ez 5,1 százalékos növekedésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest.
Több mint 34 milliárd eurós (10,6 ezer milliárd forint) fejlesztési programot indít a Volkswagen AG (VW), hogy lépést tartson az autóipar átalakulásával – közölte a német gépjárműgyártó csoport.
Copyright © 2025