Közel egymilliárd forint a zalai munkahelyekért

augusztus 17, 2016 0

Az egyre jelentősebb munkaerőhiány kezelését, illetve a munkanélküliség csökkentését egyaránt szolgálja az a 934 millió forintos pályázati program, amelyet Zalaegerszeg nyert foglalkoztatásfejlesztésre.

Tesztmérnököket képeznének Zalaegerszegen

július 22, 2016 0

Gépjárműipari tesztmérnökképzés indítását is tervezik Zalaegerszegen, kapcsolódva a mintegy negyvenmilliárd forintos beruházással a városban épülő járműipari tesztpálya szakemberigényéhez – közölte a Pannon Egyetem mérnöki karának dékánja.

Duális képzési központ Zalaegerszegen

július 16, 2016 0

Bejegyzés alatt áll a zalaegerszegi önkormányzat és több helyi vállalkozás által alkotott közös cég, amely Magyarország első duális szakképzési központját működteti majd.

Hatmilliárddal emelik a zalaegerszegi tesztpálya tőkéjét

július 2, 2016 0

A kormány legfeljebb hatmilliárd forinttal megemeli a 2017. december 31-ig megépülő zalaegerszegi járműipari tesztpályát üzemeltető gazdasági társaság tőkéjét, valamint uniós forrást biztosít a beruházáshoz – jelent meg a kormányhatározat a Magyar Közlönyben.

Járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen

május 19, 2016 0

Járműipari tesztpálya épül Zalaegerszegen a kormány döntése értelmében – jelentette be a miniszterelnök csütörtökön. Orbán Viktor a Műegyetemen tartott, a Jövő autója című konferencián hatalmas beruházásnak mondta a zalai tesztpálya-építést, amihez hasonló Magyarország 500 kilométeres körzetében nem található.

1 2 3 4