Hatmilliárddal emelik a zalaegerszegi tesztpálya tőkéjét

A kormány legfeljebb hatmilliárd forinttal megemeli a 2017. december 31-ig megépülő zalaegerszegi járműipari tesztpályát üzemeltető gazdasági társaság tőkéjét, valamint uniós forrást biztosít a beruházáshoz – jelent meg a kormányhatározat a Magyar Közlönyben.

A nemzeti fejlesztési miniszternek pedig november 30-ig meg kell vizsgálnia az autonóm gépjárművekre vonatkozó jogszabályi háttér megteremtésének lehetőségét, és kezdeményeznie kell a szükséges jogszabályok módosítást.    A május végén ismertetett tervek szerint jövő év végéig mintegy 40 milliárd forintból készül el Zalaegerszegen a 250 hektáros területű járműipari tesztpálya.     A kormány döntése alapján 35 milliárd forintot biztosítanak állami forrásból az építkezéshez.

A beruházással olyan központot építenek ki benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, ahol lehetővé teszik, hogy a térség országaiban működő járműgyártók tesztelhessék autóikat, akár hetekre, hónapokra ideköltözve, a pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között.

A város 250 hektáros területet biztosít az északi ipari parkjában, illetve 3,1 milliárd forintot fordít az előkészületekre a rendelkezésre álló területi operatív program forrásaiból.