Jobban parkol, mint az ember

2019-ben érkezik a piacra a Bosch automatikus parkolási rendszere.

Az elmúlt tíz év során több mint 30 százalékkal nőtt a parkolások és a lassú manőverezések során bekövetkező balesetek száma. Az efféle balszerencsés esetek az Allianz Biztosító egy 2015-ös tanulmánya szerint a személyautók anyagi kárral járó baleseteinek mintegy 40 százalékát teszik ki. A fő okok egyike a mai járművekből korlátozott kilátás. „Ahol a parkolás már túl nehéz az ember számára, ott a technikánk átveheti a feladatot” – hangsúlyozta Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. Az automatizált parkolóasszisztens például gombnyomásra karcolásmentesen áll be az autóval a kívánt parkolóhelyre. A vezető okostelefonján keresztül akár a járművön kívülről is ellenőrizheti a folyamatot. Még tovább lép a Bosch új, home zone parkolóasszisztensével, amely előreláthatólag 2019-re válik sorozatgyártásra éretté. A fejlett vezetéstámogató rendszer akár teljesen önállóan is a legfeljebb 100 méter távolságban rendelkezésre álló üres parkolóhelyhez vezeti az autót, amelyre azután be is áll a járművel.

A home zone parkolóasszisztens részlegesen automatizált funkció, amelyet az autóvezetőnek csupán felügyelnie szükséges. A rendszer olyan gyakran ismétlődő parkolási szituációkra készült, mint például beállás az otthoni garázsba vagy a parkolóházban fenntartott, állandó parkolóhelyre. Különlegessége, hogy a parkolóasszisztens megtanulja és tárolja az egyes manővereket, amelyeket azután gombnyomásra a vezető közreműködése nélkül is végre tud hajtani. Minderre csupán egy alkalommal kell betanítani a Bosch rendszerét, mégpedig a következőképpen: a gépkocsit a kívánt kiindulási pozícióba állítva, a vezető aktiválja az asszisztens-rendszer tanulási üzemmódját, majd a járművet lépésben a legfeljebb 100 méter távolságban lévő parkolóhelyre vezeti. Ezzel véget is ért a betanulás folyamata, a rendszer ugyanis az indulási és a célpozíción kívül a megtett útvonalat is tárolja. Ettől kezdve a parkolóasszisztens a meghatározott startpozícióból kiindulva már teljes egészében átveheti a jármű leparkolásának feladatát. A vezető igény szerint az autóban maradhat, illetve a kocsikulcs egy gombjával vagy okostelefonján keresztül a járművön kívülről is ellenőrizheti a folyamatot. A Bosch rendszere az ismétlődő parkolási szituációk akár tíz manőverét is betanulhatja, illetve tárolhatja.

A home zone parkolóasszisztens a Bosch különböző szenzoraival működik. Ilyen például az első és a hátsó lökhárítóba épített, összesen 12 ultrahangos érzékelő, illetve a belső visszapillantó tükör mellé szerelt sztereó videokamera. Utóbbi alternatívájaként az autó sarkaiba telepített négy radarérzékelő is használható. A parkolóhelyre induláskor és a beállás során a parkolóasszisztens ezen érzékelők, valamint a betanítás alatt felismert objektumok, mint például oszlopok és fák segítségével tájékozódik. A rendszer folyamatosan összeveti az autó pillanatnyi pozícióját a környezetében található objektumok betanult helyzetével. Amennyiben az érzékelők ismeretlen statikus akadályt, például ideiglenesen kihelyezett hulladékgyűjtőt jeleznek, az autó önállóan fékez, egészen megállásig. Ha az akadály az útvonal csupán kismértékű módosításával kikerülhető, a rendszer önállóan megteszi ezt.

A Bosch rendszere automatikusan korrigálja a pontatlanságokat a parkolás során. Ha a vezető a parkolóasszisztens aktiválását megelőzően nem pontosan a betanított kiindulási pozícióban áll meg, ez éppúgy nem okozhat problémát, mint amikor a betanítási folyamat alatt például ferdén áll be a parkolóhelyre. A rendszer önállóan kiegyenlíti a két méternél kisebb eltéréseket az útvonaltervezés során. „A Bosch technikája jobban parkol, mint a legtöbb vezető” – emelte ki Hoheisel. Sőt mi több, a kiállás is a parkolóasszisztens feladata. Az okostelefonon vagy a kulcson egyszerű gombnyomással aktiválva, az autó önállóan a betanított kiindulási pozícióba áll ki, ahol a vezető kényelmesen beszállhat, majd elhajthat. Ezzel a körülményes ki- és beszállás is megelőzhető, ha éppen szűk helyen parkol az autó.