Megcélozza a tőzsdét a Volvo

A gépkocsigyártó Volvo Cars tőzsdei bevezetésére készül a céget néhány éve megvásárló kínai tulajdonos.

A Volvo azt közölte, hogy öt milliárd svéd koronát (1 svéd korona 32,01 forint) sikerült összegyűjtenie három svéd intézményi befektetőtől, hogy jelezze a piac felé tőkeerejét, és ezzel egy lépéssel közelebb került régi céljához, a tőzsdei kibocsátáshoz. A zárt körben értékesített részvénycsomagot két nyugdíjalap és egy biztosítótársaság vásárolta meg.

A Volvo Cars vállalatot hét évvel ezelőtt, 1,8 milliárd dollárért vásárolta meg a kínai Zhejiang Geely Holdings az amerikai Fordtól. Akkor még veszteséges volt a vállalat, de a kínai anyacégnek végül sikerült nyereségessé tennie a márkát, miután új gyártóegységekbe és modellekbe fektetett.  A Zhejiang Geely Holdings a közvetlen közeljövőben még nem tervezi a Volvo Cars tőzsdei bevezetését – mondta a hír kapcsán a kínai tulajdonos szóvivője. A Volvo várhatóan megdönti a tavalyi, darabszámban mért értékesítési rekordját: az idén az év elejétől novemberig 473 ezer 528 autót adott el.