Nyerjen egy új Skodát!

A Škoda immár ötödik éve partnere a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőnek, melyet az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) és az Autós Nagykoalíció hirdetett meg a biztonságos, balesetmentes közlekedés érdekében. A vetélkedő fődíja egy vadonatúj, ráncfelvarrott Škoda Rapid Spaceback.

A „Közlekedik a család“ rendezvénysorozat egyre népszerűbb, tavalyelőtt és tavaly is több mint négyszáz család vett részt rajta. A legügyesebb család 2015-ben Fabia Combival, 2016-ban pedig egy Rapid Spaceback családi autóval lett gazdagabb.

skodarapid2017

A területi versenyeket a fővárosi, illetve megyei balesetmegelőzési bizottságok bonyolítják le 2017. április 22. és május 28. között. A rendezvények megszervezésében a területi Skoda márkakereskedések is részt vesznek. A családok tesztlap kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi feladatokban, műszaki ismeretekben és elsősegélynyújtás terén mérik össze felkészültségüket. Az a család nyeri a területi selejtezőt, és jut a döntőbe, aki a kijelölt feladatokat a legrövidebb időn belül és a legkevesebb hibával teljesíti. A területi versenyekről megyénként és a fővárosból egy-egy család jut az országos döntőbe, amelyet 2017. június 10-11-én Budapesten szervez meg az ORFK-OBB. Minden döntőbe jutott család egy-egy 30 ezer forint értékű üzemanyag utalványt, Europ Assistance Autó SOS bázis csomagot kap ajándékba, valamint a 2.-20. helyezett család egy-egy Hunguest Hotel szállodába szóló térítésmentes hétvégi üdülésre jogosító kupon nyertese lesz az Autós Nagykoalíció jóvoltából.

Az országos verseny fődíja egy Škoda Rapid Spaceback 1.0 TSI személygépkocsi. A Rapid Spaceback már alapáron kínál blokkolásgátlót és elektronikus menetstabilizálót (vontatmánystabilizálóval), vezető- és utasoldali, oldal- és függönylégzsákokat, akárcsak a gumiabroncsok légnyomásának folyamatos ellenőrzését. Övelőfeszítős biztonságai öveinek a hatékonyságát minden ülésen fejtámla javítja. Fáradtságérzékelővel és radaros automatikus koccanásgátlóval (Front Assist) is felszerelhető a tökéletes biztonság érdekében. A Škoda Rapid 2016-ben a második legnépszerűbb Škoda modell volt Magyarországon az Octavia után. A 2017-es modellévre számos újdonsággal teszi még vonzóbbá a Škoda a családok elegáns és kedvező árú kedvencét. A még nagyobb biztonságról új világításrendszerek gondoskodnak. Az utasok a WLAN-hotspot révén folyamatos internet-kapcsolatot élvezhetnek.

A versenyre nevezhet minden olyan család, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá legalább egy 6-17 év közötti gyereket nevelnek. A vetélkedő két fordulóból áll, a selejtezőből és a döntőből. A családi vetélkedővel párhuzamosan (május 1. és június 4. között) ötfordulós online közlekedésbiztonsági vetélkedő is zajlik, amelynek során fordulónként értékes ajándékcsomagot és üzemanyag-utalványt lehet nyerni. Az internetes játék fődíja egyhetes Skoda tesztvezetés egy tank üzemanyaggal.

A területi versenyeket a fővárosi és a megyei balesetmegelőzési bizottságok bonyolítják le 2017. április 22. és május 28. között, az alábbi ütemezés szerint:

–              április 22. : Budapest (Schiller), Tatabánya (PIA Tatabánya), Szeged (PIA Szeged)

–              május 6. :   Békéscsaba (AutoMobil Körös), Székesfehérvár (Wolf), Szolnok (Juvenal), Kecskemét (Brill)

–              május 13. : Cegléd (Ceglédi Autóház), Győr (PIA Győr), Miskolc (Miskolc Autó), Pécs (Megyer)

–              május 20. : Szombathely (Végh), Szekszárd (Alisca), Kaposvár (Karg), Salgótarján (AutoTrade’91)

–              május 27. : Nyíregyháza (Platán), Eger (Sándor), Veszprém (Piedl), Zalaegerszeg (Fatér)

–              május 28. : Nyíregyháza (Platán), Debrecen (Debrecen Autóház), Veszprém (Piedl)

A pontos helyszínekről és időpontokról a verseny honlapján – www.kozlekedikacsalad.hu – tájékozódhatnak az érdeklődők. A területi versenyre a fenti honlapon elektronikus úton, valamint a vetélkedő napján, a helyszínen személyesen lehet jelentkezni.