Magyar alkatrészekkel: Skoda Kodiaq teszt

A legnagyobb Skodát legerősebb dízelmotorjával tettük próbára. Ha szállítani kell, hét személytől sem riad vissza és nem szégyelli magyarországi gyártású alkatrészeit sem.

Újdonságok

4,697 méteres hosszúságával, akár hétüléses utasterével és kategóriája legnagyobb csomagterével a Skoda Kodiaq a cseh autógyártó első nagyméretű szabadidő-autója. Szélessége 1882, magassága 1676 (tetősínekkel együtt), tengelytávja pedig 2791 milliméter. Belterének hosszúsága 1793, könyökmagasságban mérhető szélessége elöl 1527, hátul 1510 milliméter. Elöl 1020, míg hátul 1014 milliméteres fejtér áll rendelkezésre, a hátsó lábtér térdmagasságban pedig akár 104 milliméter.

Skoda Kodiaq

Az első ülések számos kényelmi felszereléssel rendelhetők, igény szerint fűthetők, szellőztethetők és elektromosan állíthatók, memóriafunkcióval kiegészítve. A hátsó ülés szintén sokrétűen variálható: 60:40 arányban osztva lehajtható, hosszirányban már alapkivitelben 18 centiméteres hosszon állítható és támlájának dőlésszöge is egyénileg változtatható. 313 ezer forintért hétüléses lehet a Kodiaq, hat felnőttel is kipróbáltuk, a leghátul ülő sem nyomorodott meg (a csomagtartó padlójából kihajtható ülések alaphelyzetben gyerekeknek valók, isofix-csatolójuk azonban nincs). A háromzónás klímaberendezés opcionális, az elektromechanikus kézifék külön gombbal aktiválható, a kormánykerék fűthető.

Skoda Kodiaq

A már ismert okos megoldások (esernyő az ajtóban, jégkaparó a tanksapka alatt) mellett hasznos az ajtók peremvédője, amely előfeszített rugóival az ajtó nyitásakor önműködően kiemelkedik, így akadályozva meg, hogy az ajtó fémpereme a garázsfalhoz vagy a szomszédos parkoló autóhoz érjen. Az ajtó becsukásakor a védőléc ismét alaphelyzetébe áll vissza. Kívánságra rendelhető a hátsó ajtók elektromos gyerekzárja, a járművön belüli kommunikáció, illetve alvást segítő fejtámlák is kaphatók.

Skoda Kodiaq

720 (öt üléssel, héttel 270-630 liter) és 2065 liter (lehajtott hátsó üléstámlával) közötti térfogattal a Kodiaq kategóriája legnagyobb csomagterével szolgál. Ha az opcionális lehajtható támlájú utasülés is a felszereltség része, akár 2,80 méter hosszú tárgyak is szállíthatók az utastérben. Extrafelszereltségként elektromos csomagtérajtó is kapható, amely további opcióként lábmozdulattal és az utastérben található gombbal is nyitható, illetve zárható.

Skoda Kodiaq

Tesztautónk vontatni is tud, a kipróbált hajtásképlet révén akár 2,5 tonna össztömegű utánfutót is húzhat, amelyhez elektromosan kireteszelhető vonófej áll rendelkezésre.

Innováció

A Kodiaq a Volkswagen-csoport moduláris keresztmotoros platformjára épül, a különösen nagy szilárdságú karosszériaszerkezet alapjául formaedzett acéllemezek szolgálnak.  Az igényes és aprólékos aerodinamikai finomhangolás eredményeképpen az SUV légellenállási együtthatója (cw) 0,33.

Skoda Kodiaq

Vezetői segédrendszerei (adaptív tempomat, sávsegéd, holttérfigyelő, hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, dugóasszisztens, fáradtságérzékelő, táblafelismerő) közül kiemelendő a vontató asszisztens. Amikor a Kodiaq utánfutóval közlekedik, a rendszer lassú tolatáskor átveszi a kormányzás feladatát. Az új tolatás asszisztens emellett tolatáskor önállóan fékez, ha az autó mögött akadály tűnik fel. Ugyancsak újdonság a márkánál az felülnézeti kamerarendszer. Az első, hátsó traktusba és a külső visszapillantó tükrök házába épített környezeti kamerák nagylátószögű objektívjeikkel a fedélzeti monitoron több nézettel szolgálnak a jármű közvetlen környezetéről. Ezek között virtuális felülnézet, illetve elöl és hátul 180 fokos kép is szerepel, amelyek nehezen áttekinthető helyzetekben vagy kemény terepen nagyban megkönnyíthetik a vezetést.

Skoda Kodiaq

A hátsó fényszórók már alapkivitelben LED-technikájúak, a helyzetjelzők skodás megoldásként C-alakú világítási képet adnak. Tesztautónkat LED-es főfényszóróval szerelték fel.

Technológia

A 2,0 TDI csúcsváltozata 140 kilowattot (190 LE) és 400 newtonmétert küld a főtengelyre. SCR-katalizátorral szerelik, az AdBlue folyadékszintjéről elektronikus úton tájékoztat a fedélzeti számítógép. A tesztelt változat tömege mintegy 1,8 tonna, de még így is 209 kilométer/órás sebességre képes.

Skoda Kodiaq

A hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltó (DSG) először kap helyet Skodában. Olyan változatról van szó, amelyet erősebb motorokhoz, egészen 600 newtonméter forgatónyomatékig méreteztek a tervezők. A DSG váltóművet kompakt építési mód, valamint villámgyors és kényelmes kapcsolások jellemzik. Az extrafelszereltségként kínált menetdinamikai kapcsoló öko fokozatában szabadonfutó funkció is rendelkezésre áll, amely 20 kilométer/óra felett gázelvételkor önműködően üresbe teszi a sebességváltót, a kocsi pedig vitorlázik. A csúcsmotorhoz alapáras mind a DSG, mind pedig az összkerék-meghajtás. Szíve az elektronikus szabályozású lamellás tengelykapcsoló. A rendszer intelligens és gyors működésű, központi szabályozóegysége folyamatosan számítja a hátsó tengely számára ideális pillanatnyi forgatónyomatékot (ám legfeljebb csak a nyomaték felét képes hátra küldeni). A vonóerő-átadási képességek elvesztése az adott menethelyzettől függő előzetes szabályzás eredményeképpen szinte kizárt. Motorfék-üzemben és kis terhelés mellett a hajtás üzemanyagtakarékos módon csak az első tengelyre összpontosul.

Skoda Kodiaq

A McPherson-rendszerű első felfüggesztések részben alumíniumból készülnek. A négykaros, acél hátsó felfüggesztések elemei egymástól elkülönítve veszik fel a hossz- és oldalirányú erőket. Az elektromechanikus rásegítésű szervokormány pontos visszajelzésekkel szolgál a kerék-útfelület kapcsolatról. Az opciós adaptív lengéscsillapítás szabályzás elektromos szelepeivel szabályozza a pillanatnyi menethelyzetnek megfelelően a lengéscsillapítók működését.

Szubjektív

Míg egy Karoq, T-Roc vagy Kona ismeretlen névként cseng az utcákon, a Kodiaqról mindenki hallott már. Alig tettem meg vele pár száz métert, a Hungárián máris körbeautózott egy superbes, lehúzta az ablakot és csak annyit kiáltott át nekem: Szép a maci! Megjelenése előtt nagy érdeklődés előzte meg, több barátom is zaklatott, hogy mikor hozom el a Kodiaqot. Nem alaptalan a várakozás és a kitüntetett figyelem, ez az autó tényleg minden területen nagyszerű. Gondoljunk csak bele, X5-ös méretű autót adnak árának feléért. Futóműve a hosszanti úthibákat, útegyenetlenségeket és szintkülönbségeket szépen kirugózza, hat személlyel és csomagokkal megpakolva sem is bólogat, a kisebb kereszthibákon azonban ráz.

Skoda Kodiaq

Terepen nem próbáltam ki, de nem is odavaló, hasmagassága nem éri el a 19 centit, terepszöge elöl 19,1, hátul pedig 15,3 fok. A 19-es kerekei és a rajtuk feszülő 235/50-es gumik az aszfaltot szeretik. Városi forgalomban behemót, szűk utcákban úgy viselkedik, mint maci a málnásban. Tetszett, hogy nem digitális műszerfalat kapott, így jól áttekinthető vezetés közben a középkonzol és a központi műszeregység. Az egyhetes teszt summájaként csak annyit mondhatok, hogy ennél jobb Skodát még nem gyártottak. Mindenes: kényelmes, gyors, nagy, okos, jól felszerelt, biztonságos, takarékos, megbízható és szép.

Egy balatoni kanbulit éltünk mindannyian meg és túl, sátrak, sörök, pálinkák is befértek, és a móka sem maradt le. A hátsó sorban három felnőtt férfi kényelmesen elfér, akár 200 kilométeres távon is, panaszt csak a nem állítható magasságú biztonsági övek kaptak, amelyek az utasok nyakát birizgálták. Fogyasztása baráti: autópályán jól meghajtva, tele utassal és csomaggal 6,8 litert fogyasztott 100 kilométerenként a mintegy 500 kilométeres tesztúton.

Skoda Kodiaq

Biztonság

Az alapkivitelhez tartozó, városi vészfék funkcióval kiegészített koccanásgátló radar érzékelőivel ismeri fel az autó előtt gyalogosokkal vagy más járművekkel adódó veszélyes helyzeteket. Amennyiben szükséges, figyelmezteti a vezetőt és adott esetben enyhe, de akár vészfékezést is generálhat. A városi vészfékfunkció 34 kilométer/órás tempótól aktív.

Skoda Kodiaq

Költségek

A tesztelt változatban 10,9 millió forint a Kodiaq ára, fullos tesztautónkért még ennél is jóval többet, 14,9 millió forintot kellett fizetni.

Gyártás

A Kodiaqot a csehországi Kvasinyban 2016. október 18-ától gyártják. A cseh márka legnagyobb modellje számára bővítették és modernizálták a gyártóberendezéseket. Az újonnan átadott karosszériaüzem és a szerelőszalag átépítése mellett a fényezőüzem és a logisztikai területek is bővültek. Kvasiny a Škoda három csehországi termelési helyszínének egyikeként jelenleg mintegy 5900 dolgozót foglalkoztat, ezzel Hradec Králové régiójának egyik legnagyobb ipari munkáltatója. A most is zajló modernizációja keretében az elkövetkező évek során akár évi 280 ezer gépkocsira emelkedik az immár 83 éves kelet-bohémiai termelési helyszín kapacitása. Ehhez a Škoda mintegy kétezer új szakember alkalmazását tervezi, s 2018-ig nagyjából 7,2 milliárd cseh koronát kíván befektetni. A Kodiaq mellett Superbek is készülnek Kvasinyban.

Skoda Kodiaq

Beszállítók

A Skoda Kodiaq fő alkatrész-beszállítói között számos hazánkban is tevékeny, a szabadidő-autó több alkatrésze nálunk vagy a térségünkben készül.

AUTONEUM – padlószövet

BEHR-HELLA THERMOCONTROL – elektronikus klímavezérlők (elöl és hátul)

CONTINENTAL/CONTITECH: membrán (üzemanyag-befecskendezés) (Vác)

GESTAMP – karosszériaváz alkatrészek (Mór)

MAHLE – EGR hűtő (Balassagyarmat)

OERLIKON – szinkronizáló szerkezet (Székesfehérvár, Debrecen)

PROFIL – csupasz karosszéria rögzítők

SCHAEFFLER – állítható fokolókerék

NSK – kerékcsapágy

HÖRBIGER: váltó szinkronizálás (Bécs)

MEGATECH INDUSTRIES – borítások, ajtóbetétek, feliratok (Brno)

IAC: tetőkárpit

GT TECHNOLOGIES – görgős szelepemelők

DIEHL – szinkrongyűrű

FEDERAL-MOGUL – főtengely tömítés (Kunsziget)

BORBET – alumínium felnik

EDSCHA – motorházfedél csuklópántjai

VOESTALPINE – lézerhegesztett hosszanti sín ülésekhez

EATON – motorszelepek (Győrben termel, Budapesten szolgáltat)

HENGST – olajfogó

AKKUMULATORENFABRIK MOLL: akkumulátor

RHEINMETALL AUTOMOTIVE – nyomóalátét

HELLERMANNTYTON – kábelkorbácsok és rögzítő elemek (kürt)

LYDALL GERHARDI: turbó hőpajzs

MANN + HUMMEL – turbó beömlőcsatorna

WOCO – nyomóvezeték (Budapest)

ELRINGKLINGER – tömítések (Kecskemét)

DELPHI – csatlakozók (Szombathely, Tatabánya)

EBERSPÄCHER: kipufogórendszer

FTE AUTOMOTIVE: hidraulikus tengelykapcsoló működtetés

NEMAK: hengerfej (Győr) (2 liter, benzin)

MAGNETI MARELLI – kipufogó hideg oldal

TEKLAS – klíma tömlők

HELLA – LED-fényszórók (Mohelnice)

WEBASTO – állófűtés

FUJIKURA – vezetékek (Kolozsvár)

Amennyiben tud további hazai alkatrész-beszállítót a Skoda Kodiaq modellhez, kérjük, jelezze a jarmuipar@jarmuipar.hu címen.

 2 22 20 19 18 17 16 14 13

Kép és szöveg: Biró Csongor