Fieszl Zuzsa: Az erő az egyéniségben rejlik

#majoszteam
Teljesen új munkakultúrát és vezetési személetet honosít meg az idén 25 éves Majoszban (Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége) Fieszl Zsuzsa ügyvezető főtitkár, aki tervei szerint felrázza álmából a szervezetet és az új idők új hangjainak megfelelően tettekkel válaszol a modern kor kihívásaira, miközben nem felejti el, hogy a tagvállalatainak többsége kkv.

– Frissült a Majosz vezetése. Milyen szemléletet hozott az új elnök és az új főtitkár a szövetségbe? Hogyan lehet fiatalos és lendületes hozzáállással más alapokra helyezni az idén 25 éves Majoszt? Nem férne rá egy alapos reform a Majoszra?

– Ha körülnézek a piacon azt látom, hogy nagyon sok egyesületre és szövetségre ráférne egy alapos reform. Nem titkoljuk, mi sem vagyunk kivételek. Generációt váltottunk, és ugrottunk is egy nagyot hirtelen, hiszen júniusban öt fősre bővült az operatív csapat. Szinte mindenki Y és Z generációs, így most van lehetőségem például élesben tesztelni a néhány évvel ezelőtt elsajátított organikus vezetési módszertant. A lendület úgy érzem megvan, most az a feladat, hogy fókuszáltan, egy irányba tereljük az energiáinkat. Szerencsére elnök úr nagyon nyitott az újdonságokra, így rugalmasan tudjuk ötvözni a régről hozott már bevált módszereket a jövőbemutató ötletekkel. Az alapjaink egyébként nagyon jók, azokon nem tervezünk sokat változtatni. Ennek bizonyítéka, hogy sok tagunk már 25 éve velünk dolgozik, ennél nagyobb elismerésre úgy gondolom ebben a kérdésben nincs is szükség. Ezekre a biztos alapokra épülve a nyár folyamán körvonalazódtak azok az új irányok, amelyek meghatározzák a MAJOSZ következő három évét.

– Mit jelent az az új irány, amelyet említettél? Milyen konkrétumokkal tudnád körülírni az új feladatokat? Egyáltalán mi egy főtitkár, jelen esetben a Majosz főtitkárának a feladata?

– Miután a MAJOSZ tagvállalatainak nagy része a KKV szektorba tartozik, így elsősorban azt tűztük ki célul, hogy azokkal a gazdaságfejlesztési irányokkal azonosulunk, melyek ezt a szegmenst fejlesztik. Ez többirányú kommunikációt feltételez a különböző gazdasági szereplők között. Tartalmaz többek között startégia alkotást, információmegosztást, közös gondolkozást, személetformálást. Nagyon fontos, hogy a döntéshozók és a kivitelezők egy hullámhosszon legyenek, és ennek létrehozásában, fenntartásában nekünk fontos szerepünk lehet. Csak akkor vehetjük fel a versenyt nemzetközi porondon is, ha egy irányba megyünk, és nem veszünk el a részletekben. Én úgy látom Magyarországon minden a rendelkezésünkre áll, csak valahogy nem tudjuk együttműködve, erőnket összesítve megoldani az előttünk álló feladatokat. Lassan a robotok legyőznek minket ezen a területen (is). Ezért a MAJOSZ a különféle irányok, ismeretek, emberek, vállalatok, intézmények, robotok, rendszerek, ideák összekapcsolására készül – illetve készíti fel azokat a vállalatokat, akik erre nyitottak. Ez az egyik oka annak, hogy az új szlogenünk “connected in Hungary” lett. A 2019-es programtervünk már ennek mentén készül.

Mondok egy konkrétumot. Ősszel szeretnénk kiírni egy Dizájn pályázatot, melynek kapcsán fiatalok kapnak lehetőséget arra, hogy megtervezzék tagvállalataink nemzetközi környezetben is megjelenő kiállítói standját. Bízom benne, hogy sok pályázat érkezik majd, amelyekből létre tudjuk hozni a MAJOSZ virtuális kiállítóterét. Amit aztán persze kilőhetünk akár a világűrbe is, de minimum azokba az országokba, ahova tagjaink exportálnak vagy szeretnének exportálni. Minden új tervünk azt célozza meg, hogy rövidebb vagy hosszabb távon kézzelfogható értéket teremtsünk tagjaink számára. Aztán például szeptemberben ünnepeljük a MAJOSZ 25 éves évfordulóját Zalaegerszegen az autóipari próbapályán. Ha minden jól alakul a mi rendezvényünk lesz az első az új konferenciaközpontban. Szeretnénk minden lehetőséget kiaknázni, ami bármilyen újdonság tesztelésére ad lehetőséget, és hozzáadott értéket hoz létre.

– Hogyan néz ki egy munkanapod? Felkeresed a tagvállalatokat, megismered a problémáikat, tanácsot adsz, megoldást kínálsz nekik, illetve a sikereikről tájékoztatod a közvéleményt, a tagságot? Vagy teljesen másképp?

– Nagyon szeretném, ha így nézne ki! Egyelőre azonban még több az ügyvezetői feladat, mint a főtitkári. Abból tanulom a legtöbbet, ha tagvállalatokkal beszélek, megnézem milyen technikával és folyamatokkal dolgoznak, milyen problémákkal küzdenek. Viszont majdnem 300 tagunk van, nagyon sokáig tart mindenkivel egyesével megismerkedni, ezért igyekszem minden olyan fórumon részt venni, ahol egyszerre több mindenkivel is találkozhatok. De tervben van, hogy mindenkit meglátogatok előbb-utóbb. Így a munka elején még gyakori, hogy olyan nehézségekbe ütközöm melyekre alapvetően nem számítok, és ezzel akár heteket is veszítek az eredeti terveimhez képest. Ilyen például most az Automotive Hungary-n történő idei megjelenésünk. A MAJOSZ az indulás óta részt vesz a szervezésben, standdal, reklámmal, stábbal támogatjuk az ország legnagyobb járműipari rendezvényét. A Beszállítói Fórum lebonyolítását vállaltuk, ami minden évben sok látogatót vonz a kiállító cégeken kívül. Idén pár hete derült ki, hogy a szervezők másképp szeretnék ezt a programot menedzselni, nem feltétlenül a KKV méretű vállalatoknak előnyös módon. Ennek a kérdésnek az utolsó pillanatos felvetődése több heti munkámat állítja most parkolópályára, és kezdjük elölről a tárgyalásokat. De ez nem egyedi eset. Néha úgy érzem, hogy ez az egész terület olyan, mint egy idősödő, mellényes-zsebórás úriember, akinek még megvan a sármja, ugyanakkor már rugalmatlan, lassú és nehezen alkalmazkodik az újdonságokhoz. És ezzel nem is lenne baj, ha nem élesedne a verseny napi szinten. Jönnek ezek a fehér pólós, farmeres, teniszcipős fiatalok és felforgatják az egész világot. Jó lenne valahogy mindkét oldalnak az erejét kihasználni a közös célok érdekében.

#majosz2018 - Ütős csapat.
#majosz2018 – Ütős csapat.

– Elég férfias szakma a járműipar, de szerencsére a szövetség vezetésében is vannak nők. Te hogy érzed magad ebben a szerepben? Nőként hogyan segítheted a szervezet munkáját?

– Néha előny, néha hátrány, hogy nő vagyok. Szeretem úgy megközelíteni, hogy nem az számít milyen nemű egy vezető, hanem az, hogy mit tesz le az asztalra nap, mint nap. Szerintem az erő az egyéniségben rejlik.

– Milyen szakmai sikereidre vagy a legbüszkébb? Kik a példaképeid, mit szeretnél elérni a szakmádban?

– Sok oldalról megközelíthetjük ezt a büszkeség kérdést. Büszke voltam akkor, amikor egy korábbi főnököm megjegyezte, hogy igazából a projekt, amit nekem adott a vezetőség szemében úgy, ahogy volt halott projekt volt és nem gondolta senki, hogy meg tudom menteni. De büszkeséggel töltött el az is, amikor egy gyakornokom az új munkahelyén a tőlem tanult alapokkal rövid idő alatt több lépcsőt lépett a ranglétrán és ezt boldogan újságolta. Szerencsére több inspiratív vezetővel dolgozhattam együtt az elmúlt években mind itthon, mind Londonban. Ha néhányat említenem kellene, akkor az első Dr. Takács Ildikó, akit a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatójaként ismertem meg. Tőle úgy tanultam emberséget, hogy közben embertelen sokat dolgoztunk. Aztán a MAPI Zrt. vezérigazgatója jut eszembe, Essősy Zsombor, aki fantasztikus módon képes az embereit inspirálni, és elhitetni velük, hogy komfortzóna nem létezik. Londonban csodáltam Claire Thomast, aki operatív vezetője volt a Heart N’ Soul nevű civil szervezetnek, a hihetetlen diplomáciai képességei miatt. Minden olyan női vezető példakép számomra, aki egyensúlyozni tud a munka-család-magánélet között és képes megtalálni a boldog középutat.

– Mit gondolsz, milyen készségekkel és képességekkel rendelkezel, amellyel hasznára vagy a Majosznak? Ennek a fordítottja is érdekel, az elmúlt fél évben mit tanultál a tagságtól, szervezet vezetőségétől, az új elnöktől?

– Most épp az jut eszembe, hogy nem félek nekimenni a falnak, ha konvenciókról van szó. Akkor sem, ha nem tudom mi vár mögötte. Úgy gondolom a bátorság a mostani világban előny, ha kreativitással párosul és nem teljesen esztelen. Habár, ha azt nézzük, amit Elon Musk nyilvánosan csinál… Képes vagyok nagyon komplexen gondolkodni – ez előny és hátrány is egyben. A tagságtól elsősorban azt tanultam, hogy nagyon sok mindent nem tudok, és muszáj rendkívül gyorsan fejlődnöm. Az elnökségtől azt, hogy kitartóan kell küzdeni azokért a célokért, amelyeket együtt kijelölünk. És azt is, hogy minden helyzet vagy egyén tartogathat olyan pozitív meglepetéseket, amik előre visznek akkor is, ha kilátástalan a helyzet.