Személycsere az Audi Hungariánál

November 1-jétől Thoralf Hanschel az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja. Herbert Steiner pozícióját veszi át, aki 2014-től irányította a motorgyártás területét. Thoralf Hanschel Wolfsburgból érkezik, ahol a Volkswagen-konszern komponensgyártásának gyártástervezési feladatait látta el.

 „Herbert Steiner széles körű szakmai tapasztalatával az elmúlt négy évben nagymértékben hozzájárult az Audi Hungaria sikereihez. Az ő vezetése alatt valósította meg a vállalat többek között az elektromos meghajtások sorozatgyártásának sikeres elindítását. Ezzel egy új időszámítás vette kezdetét“ – mondta Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke. „Thoralf Hanschel folytatni fogja ezt a sikertörténetet, valamint a folytonosságot is biztosítja. Szakmai kompetenciái és tapasztalata a garancia a motorgyártás további sikereire és a jövőbe mutató technológiai innovációk megvalósítására“ – hangsúlyozta Achim Heinfling.

Thoralf Hanschel 1964-ben született Wolfsburgban, Braunschweigben és a kanadai Waterlooban járt egyetemre, gépészmérnökként diplomázott. 1991 óta dolgozik a Volkswagen AG-nál. 2000 óta a motortervezés nemzetközi felépítéséért felelt, beleértve a gyártervezést, a Volkswagen-konszernen belül minden márka és régió tervezési feladatait, valamint a folyamatok központi irányítását és standardizálását. 2016-ban vette át a Volkswagen-konszern komponensgyártásának világszerte átfogó tervezési feladatait.

Thoralf Hanschel a motorgyártásért felelős igazgatósági tag pozíciót Herbert Steinertől veszi át, aki a jövőben a Volkswagen komponensfejlesztés- és gyártás területén a motor és öntöde vezetését látja el Wolfsburgban. Herbert Steiner jelentős szerepet vállalt az elektromos meghajtások sorozatgyártásának idén nyáron történt elindításában.

Az Audi Hungariánál, amely a világ egyik legnagyobb motorgyára, mintegy 6000 munkatárs több mint 8800 motort gyárt naponta a Volkswagen-konszern 32 járműgyártó telephelye számára. A vállalat 25 éves története során eddig összesen több mint 34 millió motor készült.